Folyamatos jövő idő
Most a Mol-részvények állami felvásárlása áll a kommentárok kereszttüzében, de ez, ha olcsónak nem is mondható, csak kitérő. A stratégiai folyamatok szempontjából sokkal fontosabb a gázvezetékek, az atomerőmű-bővítés, a nap-, szél- és vízenergia kérdése – különösen, hogy alig pár év múlva a hazai utakon is feltűnnek majd a hálózatról tölthető elektromos autók, s mire a mai középgenerációból nagyszülők lesznek, a nemzeti olajtársaság az üzemanyag-állomásain már nem annyira benzint, mint cserélhető akkumulátorokba zárt elektromos energiát fog árusítani.
Ebből a szempontból érdekes, hogy a közelmúltban járt Washingtonban a kormány energiaügyi nagykövete. A posztot még a Gyurcsánykormány hozta létre, és a jelek szerint a fülkeforradalom sem tette fölöslegessé. Orbán Anita nagykövet gyakorlatilag ugyanazt az álláspontot hangsúlyozta, mint elődje, Bayer Mihály: Magyarországnak szüksége van a Nabucco gázvezetékre, de továbbra is rá leszünk utalva az orosz energiaszállításokra, meg kívánjuk hosszabbítani az erről szóló, 2015-ben lejáró hosszú távú egyezményt. A Fidesz-kormány tehát szinte észrevétlenül simult bele abba a politikába, amelyet elődje az ő heves és nemtelen támadásai közepette alakított ki. Ebben kezére játszik, hogy 2009 eleje, az Obama-adminisztráció beiktatása óta Washingtonban sem divat magyarázatra nem szoruló axiómaként kezelni Oroszország gonoszságát és minden érdekének illegitim voltát.
Az EU közben dolgozik a magyar részről is évek óta szorgalmazott észak-déli összeköttetésen. Erre szükség is lesz, különösen, hogy a Nabucco vezetékbe, mint azt nemrégiben egy a helyzetet jól ismerő, hivatalos azerbajdzsáni forrás itt Budapesten elmondta, nem elég az azeri gáz. Irán nélkül az egész projekt irreális, márpedig Teherán részvétele világpolitikai szempontból továbbra sem kívánatos és nem is látni, mikor válhat azzá. Az sem világos, lehet-e komolyan számolni Türkmenisztán érdekeltségével, az azeri gázt pedig még tovább csapolja a cseppfolyós szállításra Romániával hármasban alakított konzorcium – már persze csak akkor, ha van más célja is azon túl, hogy nyomást gyakorol a Nabuccóhoz csak ímmel-ámmal viszonyuló Törökországra.
Bonyolult történet, de ez még semmi, ha hozzávesszük, hogy a fukusimai katasztrófa után világszerte átértékelik az atomenergiához való viszonyt. Az EU kezdésnek a biztonsági előírásokat szigorítja majd meg, ami tovább drágítja például a Paksra tervezett bővítést. A német Siemensnek az iparágból való kiszállásával közben már csak három atomerőműépítő hatalommaradt, az amerikaiak, a franciák és, mintha lenne ebben valami sorsszerűség, az oroszok.
A megújuló energiák terén sem kevesebb az ismeretlen tényező. A vízi energiáról többé-kevésbé önként mondtunk le, Szlovákia köszöni, neki így is jó. A szélerőművek ígéretesen induló telepítése a tavalyi választás környékén megtorpant, de hát a tempó különben sem kecsegtetett látványos eredményekkel. Egyre reálisabb lehetőség a napenergia kihasználása, de, mint energiaügyekben az összes többi megoldáshoz, ehhez is jól átgondolt, szakértői, gazdasági és politikai téren alaposan átbeszélt, az ellenzékkel is egyeztetett koncepció kellene. Hiszen senki sem tudja, milyen összetételű és mostantól számítva hanyadik kormányokat kötik majd ezek a döntések. Ha valahol, ezen a téren nem improvizáció, nem diktátum, hanem egységes nemzeti stratégia kell. A jövő már régen elkezdődött, de nem tudjuk olvasni.
