Az nem meglepő, hogy a 15 és 64 év közötti korosztály körében mért foglalkoztatottsági mutató terén csehül állunk, az OECD 65 százalékos átlagához képest nálunk 55 százalékon áll ez a versenyképesség és társadalmi fenntarthatóság szempontjából lényeges mutató. A munkát illetően viszont az élbolyban vagyunk, a világ 34 iparilag fejlett országára vonatkozó 1739 órás éves átlagos munkamennyiséget rendesen megfejeljük, 1989 órás teljesítménnyel a hangyaszorgalmúak közé tartozunk. A családban élő nők esélyei a munkaerőpiacon nem túl jók, miután a gyerekük iskolaéretté vált, csak 59 százalékuk tud újra munkába állni, míg az OECD-ben ez az átlag 66 százalék.

A jó munkához szaktudás is szükségeltetik, ebben a kormány által beharangozott felsőoktatási reform hatályba lépése előtt kiemelkedően jól álltunk, a 25–64 év közötti korosztály nyolcvan százaléka rendelkezett legalább érettségivel. Az OECD átlaga ezzel szemben 73 százalék volt.

A születéskor várható élettartam 74 év Magyarországon, öt évvel kevesebb az OECD átlagánál. Ezen a szocialista nagyipar összeomlásának egyetlen áldásos következményeként kitisztult levegő sem sokat tud segíteni: a tizenhat mikrogramm/ köbméteres átlagos porkoncentráció hat egységgel kevesebb, mint az OECD átlaga.

A közügyekben való részvételre a 2010-es választások adnak egzakt mérőszámot. Akkor a „fülkeforradalmi hevület” a szavazópolgárok 64 százalékát sarkallta részvételre, igaz a közvéleménykutatások adatai szerint az azóta a kormánypártok politikájából kiábrándult százezrek miatt most sokkal alacsonyabb részvétel mellett tudnának választásokat tartani. Az OECD-átlag egyébként 72 százalékos. De még ennél is szomorúbb az országjelentés utolsó megjegyzése, amely arról szól, hogy a magyarok 23 százaléka mondta azt, hogy elégedett az életével, szemben a fejlett országok 59 százalékos átlagával.