Halkan dübörög a gazdaság

A kormány két gazdaságpolitikai prioritásában, a foglalkoztatás növelésében és az államadósság csökkentésében is nagyban épít a gazdaság felpörgetésére, a motor azonban továbbra sem húz annyira, ami az ambiciózus elképzelések teljesítéséhez kell.

Az adósság kinövéséhez például a bruttó hazai terméknek (GDP) három százalék felett kéne bővülnie: a kabinet elkötelezte magát amellett, hogy a költségvetési hiányt három százalék alatt tartja, vagyis az ennél nagyobb mértékű növekedéssel fokozatosan csökkenne az államadósság GDP-hez mért aránya. A valóság azonban még meszsze van a tervektől. A KSH ma teszi közzé az idei első negyedéves GDP-adatot: az elemzői várakozások szerint a tavalyi azonos időszakhoz képest 2,5 százalékkal gyarapodhatott a gazdaság. Ez ugyan jelentős növekedés a tavalyi utolsó negyedév 1,9 százalékához képest, és a piaci becslések szerint az idei éves átlag elérheti a 2,8 százalékot is, ez azonban még mindig kevés, rá adásul jövőre a Széll Kálmán Terv intézkedései miatt még csökkenhet is GDP-növekedés üteme.

Vélhetően így látja ezt Matolcsy György is, az általa vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium ezért dolgozta ki a külgazdasági, az otthonteremtési és turisztikai stratégiát, melyektől a növekedés felpörgetését várják. A remények megalapozottságáról még korai lenne véleményt alkotni, hiszen egyelőre nem tudni, hogy a társadalmi konzultáció céljából a tárca internetes oldalán most közzétett anyagokból végül mi és milyen ütemezésben valósul meg. A koncepciók közül a mindennapokban talán az otthonteremtési programot lehet majd a leginkább megérezni. Újra lenne állami kamattámogatott lakáshitel, igaz, a korábbi húsz helyett öt évig járna a dotáció, amelynek mértéke évente csökkenne. A támogatás nagysága használt lakásnál öt-, újnál pedig tízmillió forintot tehetne ki. Szocpol helyett az építések tőketámogatását vezetnék be: meghatározott mértékű előtakarékosság, bejelentett jövedelem, gyerekszám, illetve minőségi és energiahatékonysági elvárások mellett lakásonként hárommillió forinttal járulna hozzá az állam az építkezésekhez. A szektor és így a gazdaság felpörgetése érdekében a kormány még arra is hajlandó lenne, hogy csökkentse a bankokra kivetett különadót. A lakásépítésre, -vásárlásra, -bővítésre és -korszerűsítésre nyújtott hitelekkel csökkenteni lehetne a bankadó alapját.

A szálláshely-szolgáltatás 18 százalékos áfakulcsa ugyan alacsonyabb az általánosnál, ám még így is magasabb, mint az európai átlag, így ezen a területen fokozatos enyhítés szükséges – ez az egyik legmarkánsabb megállapítása a turisztikai koncepciónak. A legnagyobb növekedési lehetőséget az egészségturizmusban látja a tárca, amely nem mulasztja el felhívni a figyelmet arra, hogy a fogászati turizmusban komoly potenciál húzódik meg.

A vitairat öt kiemelt turisztikai területet határoz meg, melyek fejlesztésére koncentrálni kell: a Balatont, a fővárost, a gyógyhelyeket, a világörökségi helyszíneket és a nemzeti parkokat. A fejlesztés szempontjából pedig ugyancsak öt irányt: így kiemelkedő jelentőségű a versenyképesség javítása, a munkahelyteremtés erősítése, a fenntarthatóság, a források megszerzésének hatékonyabbá tétele, valamint a kereslet által irányított fejlesztés. Mindezek érdekében a legfontosabb feladat a vállalkozásbarát turisztikai törvény összehozása lesz. Itt a dokumentum visszatér az adókérdéshez, mivel utóbbinak fontos eleme, hogy az adórendszer módosításának előkészítésébe bevonják a szakma képviselőit.

Három pillér

A külgazdaságot illetően alapvetően három fő pillérre építene a kormány: az erőteljes keleti nyitásra (Kína, India és Oroszország felé), az uniós exportőrökre való „rácsatlakozásra”, amely tulajdonképpen a hazai kis- és középvállalkozások exportjának támogatását jelenti, valamint a Kárpát-medencei gazdasági együttműködés erősítése. A kabinet azzal számol, hogy a külgazdasági stratégia sikeres végrehajtásával a foglalkoztatottak száma 2015-ig ötvenezer fővel nőhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.