Görögország – amúgy ma már szinte elképzelhetetlen – kiválása mindent fölborítana. Súlyos bankválságot okozna. A görög állampapíroknak a kilépéssel járó értékvesztésébe belebuknának a görög bankok, de e fordulatot megszenvednék a német és a francia pénzintézetek is, amelyek jól bevásároltak a hellén adósságból. A drachma persze segíthetne elvileg, mert le lehetne értékelni az euróval szemben, s ekként javulna a görög gazdaság versenyképessége. Drachma nélkül ezt a fordulatot másként kell végrehajtani: bércsökkentések és a fogyasztás visszafogása révén. Ezt kérik most számon a görög kormányon.

Ez az érem egyik oldala. Ám pénteken néhány valutaövezeti pénzügyminiszter – a találkozónak nemcsak titkossága, hanem szűk körű volta is szót érdemel – végre beismerte, amit a piac egy éve, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az unió görög mentőprogramjának kezdete óta hangoztat: a csomag nem működik. A megszorítások következtében kialakult gazdasági válság közepette zuhan a nemzeti össztermék (GDP), amihez képest a mérséklődő költségvetési hiány is egyre nagyobb arányú, vagyis további szigorításokra lenne szükség, amelyek tovább rontják a kilátásokat. Jövőre Athénnak 30 milliárd euró adósságot kellene megújítania, erre az IMF és az EU csomagjában azonban nincs pénz, s a piac sem ad.

Mi a megoldás? Van-e egyáltalán? Ha kilépni nem lehet, és csődöt jelenteni sem, nehogy a német és francia bankok bukjanak, s polgárháború nélkül a jövedelmeket drasztikusan megnyirbálni sem, akkor esetleg az uniós hitel feltételeit lehet enyhíteni, lejáratát hosszabbítani, a költségvetési kiigazítás határidejét kitolni, további hiteleket nyújtani, amire persze a megsegített írek és portugálok is mondanak majd valamit.

Piramisjátékhoz hasonlította a Financial Timesban Mario Blejer, az argentin jegybank volt kormányzója, ahogy Európa új adóssággal kezeli az adósságot, ami szerinte a végtelenségig elhúzható, amíg az eurózóna – azaz az ennek kormányai által létrehozott pénzügyi mentőalap – hitelt nyújt a kölcsönökben úszó gyenge euró övezeti tagoknak. Hacsak az európai választók nem mondanak nemet, ahogy ennek jelei látszanak Finnországban, és a mind szkeptikusabb és európai szerepén töprengő Németországban. Egy biztos: ha a banki veszteségek elkerülése végett a tagországi adósság végül az európai mentőalapban köt ki, a végső hitelező az adófizető lesz – annak minden következményével együtt.

A rögtönzött mentőakciókkal időt nyert az EU. Kérdés, mire. Most elkerüli a bankválságot, de az eurózóna perifériájának csődhelyzetével egyszer szembesülnie kell. S jobb-e, ha ezt a következő generációk teszik meg? Ám a megnyert időben az unió egy helyben topog. A válság a még mélyebb integráció felé kényszerítené, de ehhez meg kéne értetni a választókkal, hogy a pénzügyi unió a politikailag jelenleg elképzelhetetlen politikai unió létrehozása nélkül nem működhet. S bár népi igény lenne rá, a visszalépés, az eurózóna szűkebbre szabása is végrehajthatatlan. Középút meg nincs.