Márpedig úgy hírlik, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium nemrégiben erre vállalkozott, igaz, továbbra is bizonytalan, hogy pontosan mikor születhet meg a kérdés tisztába tételét célzó jogszabály. Mindenesetre az élelmiszeripar, illetve a -kereskedelem területén immáron egy évtizede merül fel egyre erősebb hangsúllyal a termékek „hazafiságának” a kérdése. Kérdéses az, hogy egyre több gyártó és kereskedő kezdte termékeit , illetve saját magát „magyarnak” vagy „hazainak” beállítani, mennyire a piac, a fogyasztók kényszerítették ki?

Bár kétségtelen, hogy az eltelt évek hírverése – az importárukhoz kötődő élelmiszerbotrányok, vagy az élelmiszertermelő és -feldolgozó szakmai érdekképviseletek reklámkampányai –nem voltak hatástalanok a fogyasztók körében, piackutatói, iparági visszajelzésekből egyelőre úgy tűnik, hogy a nemzeti jelleg hangsúlyozása inkább az ipar marketingesei számára vált amolyan „kötelező körré” az utóbbi öt-tíz évben. A nemritkán politikai felhangokkal is kísért hazafiaskodó kampányoknak sajátos színezetet adott, hogy a termelők, de még inkább a kereskedők sokszor válogatás nélkül, mindenféle termékre ráütötték a nemzeti termék eredetet jelző címkéket, vagy százszázalékos külföldi tulajdonban lévő multinacionális áruházláncok igyekeznek magukat elkötelezetten magyarként – PR-szakmai nyelven – „pozicionálni.”

Piackutatók és kereskedők is nagyjából egyetértenek abban, hogy a magyar fogyasztók körében egy sajátos kettősség figyelhető meg. Az utóbbi években jelentősen megnőtt azoknak a fogyasztóknak az aránya, akik általánosságban igen fontosnak tartják egy termék hazai eredetét. Ugyanakkor a vásárlók túlnyomó része az áruház küszöbét átlépve már hideg fejjel, szinte kizárólag az ár alapján dönt. A kérdéskört a GfK Hungária Piackutató vizsgálja évek óta. A GfK-nál elmondták: a hazai (vagy annak feltüntetett) termék legfeljebb akkor élvez előnyt a vásárlónál, ha azonos árban van az importáruval. Ugyanakkor gyakorlatilag változatlan azoknak az aránya, akik tudatos vásárlóként esetenként hajlandóak mélyebbre nyúlni a zsebükbe a hazai portékáért.

A CBA boltlánc százszázalékos itteni tulajdonosi köre kapcsán gyakran hangsúlyozza a hálózat hazai mivoltát, ám Fodor Attila céges szóvivő is azon a véleményen van, hogy a vásárlók számára a legfontosabb tényező bizony továbbra is a termék ára. Bár a válság előtt már érezték, hogy a fogyasztók érdeklődése elmozdult a hazai termékek felé, ám Fodor úgy látja: ezt a pozitív folyamatot a recesszió, illetve nyomában a vásárlóerő csökkenése szinte lenullázta.

Az sem mindegy, hogy milyen termékeknél keresi a vásárló a hazait. Míg iparcikkeknél a vásárlót egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy hol rakták össze a kosárba kerülő ketyeréjét, az élelmiszereknek is csak egy részénél figyel a termék pedigréjére. A GfK korábbi kutatásai szerint pél dául a húsoknál jóval kevésbé fontos a fogyasztónak a termékeredet kérdése – biztató jel a hazai húsipar nagyjai nak, akik szakmai vélekedések szerint az alapanyagaik bő negyedét külföldről hozzák be – míg a zöldségeknél és a gyümölcsöknél immáron nagyon is odafigyelnek a vásárlók, hogy hol termett a gyümölcs és keresik is a hazait.

Míg friss áruknál sem mindig kézenfekvő, azonban feldolgozott termékeknél meglehetősen bonyolult eldönteni, hogy mit értsen a fogyasztó hazai alatt. Vannak olyan – nemcsak élelmiszer – márkák, amelyekről úgyszólván senki sem tudja, hogy itteni alapanyagból, hazai cég gyártja. Például a nagy hipermarketláncok sajátmárkás termékei között jó pár voltaképpen „hazai” termék megtalálható, például a tejtermékek között.

Megfordítva, jó pár olyan, az itteni köztudatba beivódott „patinás” márkát ismerni, amelyet ma már külföldön gyártanak, gyakran külföldi alapanyagból, a vásárlók mégis továbbra is hazaiként érzékelik azt. Egyelőre nem tudni, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium rendeletében pontosan hogyan fogja szabályozni, hogy mi minősül hazainak és mi nem. Míg úgy hírlik, hogy a tárca jellem zően az alapanyag és a gyártási helyet venné alapul, Fodor Attila szerint célszerű lenne a köztudatban hagyományosan magyarként élő, itt kifejlesztett termékeket sem kizárni a magyar termékek köréből.

A HELYI TERMÉK ÉRTÉKNÖVELŐ

Kérdéses a magyar termékmegjelölés piaci haszna. A megkérdezett kereskedők, gyártók egyöntetű véleménye, hogy egyetlen termékkategóriában sem igazi versenyelőny, ha pusztán egy termék hazai eredetét hangsúlyozzák.

Aniot Dávid, a Sió-Eckes marketingigazgatója mondja: a nemzeti logó, illetve a hazai termékeredet önmagában még nem releváns fogyasztói információ. A termékét valamilyen módon helyiként kommunikáló gyártó-forgalmazó előtti kihívás, hogy meggyőzze a fogyasztó agyát és szívét arról, hogy például a helyi gyümölcsből készült gyümölcslétől élettani, társadalmi vagy pszichológiai előnyt remélhet. A legfontosabb ilyen előny a magyar gyümölcs jobb íze: ez persze nem csak biológiai kuriózum, hanem ha úgy tetszik, nagyon is „magyar” oka van: az itteni gazdák nem engedhettek meg maguknak olyan költséges locsolóberendezéseket, mint amit a nyugatabbra élő, tehetősebb gazdálkodók.

Sajátos módon a hátrányból így lett előny, mivel a kevesebbet locsolt gyümölcsben több természetes cukor koncentrálódik, ezért édesebb, zamatosabb lesz a gyümölcs íze. Ebből a szempontból várható, hogy a magyar árumegjelölés mellett idővel a „helyi termék” megjelölés is egyre hangsúlyosabb lesz az élelmiszerpiacon –azaz a boroknál, majd az utóbbi pár évben a pálinkánál bevált recept, a tájjelleg, különlegesség hangsúlyozása másutt is megjelenik – igaz, ez is csak akkor működik, ha az eredet mellé valami plusz értéket kap a vásárló.