A magyar cégeknél nincs terrorpánik

A szakértők itthon semmilyen különleges biztonsági intézkedést nem tartanak indokoltnak az Oszama bin Laden megölése miatt megnövekedett terrorveszély miatt.

Oszama bin Laden meggyilkolása után támadásokkal fenyegetnek a terroristák. – Jelenleg nem indokolt a magántulajdonban lévő hazai ipari objektumok fokozott biztonsági ellenőrzése – mondta ezzel kapcsolatban Bernáth Mihály, az Őrmester Nyrt. szakmai igazgatója, utalva a Terrorelhárító Központ hasonló értelmű közleményére. Amennyiben mégis előállna fokozott biztonsági intézkedések bevezetését megkövetelő helyzet, akkor sem a szolgáltató, hanem a megbízó dönt arról, hogy a védelmet erősítő személyi, technikai, valamint módszertani lehetőségek közül mit és milyen mértékben alkalmazzanak. Lehet létszámot növelni, a technikai felszereltséget erősíteni és a magasabb fokozatú ellenőrzési módszerre váltani, például a be- és kiléptetésnél, vagy a rakományellenőrzésnél – sorolta a lehetőségeket az igazgató. Az Őrmester megbízói között multinacionális cégek is vannak, ám felőlük sem fogalmazódott meg olyan igény, hogy növeljék a védelmüket.

Vikartóczky Gusztáv független biztonsági szakértő semmilyen különleges óvintézkedés elrendelését nem látja indokoltnak. Mint lapunknak kifejtette, a terroristák elsődleges célpontja továbbra is Amerika, Magyarország fenyegetettségéről nem lehet beszélni. Az Oszama bin Laden likvidálását követő esetleges megtorlástól való félelem napokon-heteken belül elül, legalábbis nálunk – tette hozzá a szakértő. Kapcsolat, forró drót az illetékes hatóságok és a civil biztonsági cégek között nincsen, utóbbiak a veszélyeztetettség szempontjából a Külügyminisztérium honlapján megjelenő információkat tekintik hivatalosnak – mondta a szakértő.

A Paksi Atomerőműben elégségesnek tartják az amúgy is szigorú rezsimintézkedések betartását - nyilatkozta lapunknak Mittler István, a létesítmény kommunikációs igazgatója. Emlékeztetett arra, hogy a terrorelhárító központ főigazgatójának nyilatkozata szerint nem érzékelhető az ország terrorfenyegetettségének emelkedése. A Richter sem látja szükségesnek a védelmi szint emelését, mivel vegyipari cégről van szó, eleve magas szintű a biztonság - mondta lapunknak Beke Zsuzsa szóvivő.

Paksi atomerőmű. A kiemelt létesítményekre eddig is kiemelten vigyáztak

A Fővárosi Vízműveknél (FV) azt emelték ki, hogy a szolgáltatási területükön élők ivóvízellátása maximálisan biztonságos. Egy 2008-as, a Kritikus Infrastruktúra Védelem Nemzeti Programjáról szóló kormányhatározat alapján a cég „kritikus infrastruktúrának” számít. Ennek megfelelően társaság – Lévai Zsuzsanna a társaság kommunikációs vezetője lapunknak elküldött válasza szerint – naponta szigorú normák alapján tesz „erőfeszítéseket” a vízbázisok és a vízszolgáltatás meghatározó létesítményei, a víztermelő kutak, gépházak, víztárolók és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra megóvására.

Az illetékes állami szervezetekkel és azok szakembereivel közösen meghatározott társasági kockázati tényezők összeállításakor minden lehetséges rizikófaktort figyelembe vettek, így természetesen - sok más egyéb mellett - a terrorizmust lehetőségét is. Ennek eredményeként az FV védelmi tevékenysége mind a létesítményekbe történő esetleges behatolás megakadályozására, mind a fizikai biztonságra - elektronikus behatolás jelzőkre, beléptető rendszerekre és zártláncú videó-megfigyelő rendszerre, mind pedig az élőerős őrzésre - kiterjed – jegyezte meg a Lévai Zsuzsanna. Ez utóbbi többek között azt is jelenti, hogy fegyveres biztonsági őrséget is alkalmaznak.

Az előzőekhez hozzáfűzve, a „pánikkeltés megelőzése érdekében” a kommunikációs vezető hangsúlyozta: a folyamatos ivóvíz-szolgáltatással kapcsolatos biztonsági feltételek tervezésekor a FV mindig is figyelembe vette a terrorfenyegetettséget, ezért a jelenlegi helyzet nem jelent újdonságot biztonsági stratégiájukban. E mellett megjegyezték: amennyiben olyan jelzést kapnak az illetékes állami szervezetektől, hogy a fenyegetettség szintje nőtt, megteszik a szükséges lépéseket.

Megkerestük a kormányszóvivői irodát is, hogy soros uniós elnökként miként gondoskodnak Gödöllő, mint az események otthonának védelméről az új helyzetben. Azt a választ kaptuk, hogy a programok biztosítását a rendőrség valamennyi érintett társszolgálat együttműködésével végzi. „A különböző rendezvények esetében a biztonsági intézkedések szintjét és annak részleteit az aktuális veszélyeztetettség mindenre kiterjedő értékelését követően határozzák meg, és hajtják végre. Ennek megfelelően az alkalmazásra kerülő erők, eszközök és módszerek rugalmasan, a rendezvények sajátosságaihoz, valamint minden más biztonsági szempontból releváns körülményhez igazodnak” - áll a válaszukban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.