Tyúkketrecharcosok klubja

Egy földterület tulajdonjoga hátráltatja a minőségi húsipari termékek piacán erős pozíciókkal rendelkező Pick Szeged Zrt. új beruházásának megvalósítását. A cég a jelenlegi öt gyárából legalább hármat-négyet szeretne egy új, zöldmezős beruházás keretében egyesíteni – ezzel korszerűsíteni, gazdaságosabbá tenni.

Még 2009-ben indultak megbeszélések arról, hogy az M5-ös és az M43-as autópálya kijárata környékén kapnak területet. A terület 300 hektárnyi, de Kovács László vezérigazgató szerint a tervezett fejlesztéshez mintegy 40 és 80 hektár közötti telephely elegendő lenne.

E parcellákat Szeged városa ipari parknak akarta megszerezni az államtól. A polgármester Botka László be is adta a földterületre vonatkozó igényt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, ahol támogatólag előkészítették, de a kormányváltás után elült az ügy. Az optimálisnak tűnő terület tehát jelenleg is az állam – pontosabban a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet – tulajdonában van. Az önkormányzat azonban – úgy tűnik – sehogysem kerülhető meg: az államnak először el kellene adni a földet a szegedi önkormányzatnak, s attól vehetné meg a húsipari cég. A miértre a válasz az, hogymáskülönben pályáztatni kell az állami földet, és elvinnék a spekulánsok, aztán már csak tőlük kaphatná meg a cég, ki tudja, mennyiért. Pedig a Picknek nagy szüksége lenne rá. Szegedi gyárai be vannak szorulva a városba, már egy biciklitárolóval sem lehet őket bővíteni. A – ma még parkolópályán álló – beruházás megvalósulásával Szegeden jobb technológia jelenne meg, új munkahelyek jönnének létre, nem utolsósorban friss gazdasági teljesítmény adna lendületet a régiónak.

Csányi Sándor – mint a Bonafarmcsoport tulajdonosa – egy éve már arról beszélt lapunknak, hogy már akkor folyamatban volt az új egység tervezése. Miután a terület okán az előkészítés megrekedt, a cég a helyi polgármesterhez fordult segítségért. Botka László lapunknak az ügyről annyit mondott: 300 hektárnyi földterület megvásárlását kérték a magyar államtól, de egyelőre nem kaptak támogató választ. Felkereste őt Csányi Sándor és Kovács László vezérigazgató, akik kérték, hogy segítsen a terület megszerzésében. Botka jelezte feléjük, jelenleg nem ő van abban a helyzetben, hogy eredményesen lobbizzon a kormánynál a Pick beruházásához szükséges földterület érdekében. A polgármester végül annyit fűzött hozzá lapunknak: talán a kormányzat nincs tisztában azzal, hogy a Pick zöldmezős beruházása milyen mértékű munkahelyteremtő és gazdasági kapacitásbővítő hatással járna Szegeden és környékén.

A Pick Szeged azért fontos befektetés Csányi Sándor számára, mert alapvetően keletre szállít – arra tud –, és földrajzilag ez van a legjobb helyen. Lenne más megoldás is, ha a szegedi tervek elbuknának – valahol másutt, szintén zöldmezős beruházás végrehajtása –, de azzal Szeged rosszul járna – állítják a helyi viszonyokat jól ismerő szakértők. Kovács László nem kívánt találgatni a késedelem okáról, de azt politikai természetűnek véli. Megkérdeztük B. Nagy László kormánymegbízottat is, hogy tudna-e akár politikai lobbitevékenységgel, akár az esetleges adminisztratív akadályok elhárításával segíteni a Picknek. Sajtószóvivője, VargaMárta azt válaszolta: a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet nem tartozik a megyei kormánymegbízott hivatalához. Információik szerint az ügy aktáit már korábban fölkérték Budapestre.

Csányi bízott az idei kezdésben

Egy éve adott lapunknak interjút Csányi Sándor, ebben a Pick-beruházásról az alábbiakat mondta el:

„Szeretném a Pick által levágott sertések jelenlegi 500-600 ezres számát millióra emelni, s az a célkitűzésem, hogy a mainál jelentősebb hányaduk nevelkedjen a saját integrációban. Ennek érdekében a Dalmand Zrt.-nél jelentősebb beruházásokat hajtottunk végre, és most Bólyon is fejlesztünk. Egy új genetikát vásároltunk és tenyésztünk, ami sokkal költséghatékonyabb, és sokkal jobb a húskihozatala. Szerencsére a Pick termékei iránt erős az exportkereslet, belföldön most valamivel rosszabb a helyzet, visszaesett a fogyasztás az év eleje óta, de ez nem csak a Picket sújtja. Kivitelünk ellenben dinamikusan nő évek óta, ezért bővítenünk kell a szalámitermelő kapacitást. Egy új érlelőtornyot kell építenünk Szegeden. De ennél vannak merészebb terveim is: a régiek helyett egy új, zöldmezős, nagyon korszerű gyárat építünk, ha megkapjuk hozzá a megfelelő európai uniós támogatást. Most folyik a tervezés, felmérjük a költségeket. Akár a jövő évben elkezdődhet a beruházás.”

A húsipari cég dolgozói válogatják a készítményeket. – Hiába várják a jó híreket, egyelőre süket fülekre talál a kérésük
A húsipari cég dolgozói válogatják a készítményeket. – Hiába várják a jó híreket, egyelőre süket fülekre talál a kérésük FOTÓ: PICK
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.