Lenyomják az árakat a hipermarketek

A mezőgazdasági nyersanyagárak két éve nem látott mértékű növekedése tornászta fel a kiskereskedelmi árakat. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az élelmiszerek fogyasztói átlagára 8,6, a dohány és szeszes italokkal együtt 6,3 százalékkal nőttek az előző év márciusához képest. Az adatokból kitűnik, hogy az év elejétől is drámaian emelkedtek a mezőgazdasági nyersanyagok termelői árai, ehhez képest jóval visszafogottabban nőttek a feldolgozóipari átadási árak, és még ennél is enyhébb volt az árváltozás mértéke a kiskereskedelmi árak esetében. Ez azzal magyarázható, hogy a hazai vásárlók rendkívül óvatosak, és a legkisebb drágulásra is visszafogják a költéseiket, így csökken a kiskereskedelmi forgalom, vagyis a látványos nyersanyagár-emelkedés ellenére csak nagyon szerényen növelhették áraikat a kereskedők. Az árak alakulásában az a körülmény is markánsan szerepet játszott, hogy a recesszióból éppen kilábaló ágazatban az egymással versenyző nagy áruházláncok, ameddig csak lehet, visszanyomják a fogyasztói áraikat – mondja Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A KSH adatai szerint az év elején a mezőgazdasági növényi alapanyagok ára összességében 42 százalékkal ugrott meg az előző év azonos időszakához képest – ezen belül a gabonafélék ára a 2008-as élelmiszerár-robbanáshoz hasonló mértékben, 80 százalékkal szökött följebb – míg a feldolgozóipar átadási árai csak hét százalék körül nőttek az év elején, míg a kiskereskedelmi árak (szeszes italokat is magába foglaló) indexe februárban 5,5, majd márciusban 6,3 százalékpontos emelkedést mutatott. A teljes élelmiszer-palettán a legkirívóbb áremelkedést a burgonya, a liszt, a cukor és az étolaj produkálta. A krumpli esetében az alacsony tavalyi bázis tehet a nagymértékű drágulásról, a cukor tekintetében spekuláció áll a háttérben, legalábbis az agrártárca már korábban kifejezésre juttatta ezt a véleményét. (Úgy tudni, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vizsgálatot is indított a kérdés tisztázására.)

Jóval kevésbé nőtt ellenben a szeszes italok ára. Kiskereskedelmi vélemények szerint a kereskedők és gyártók egyaránt alig merik emelni az árakat, mivel így is beragadt a termékkör forgalma. Ugyanakkor február óta mintegy két százalékkal esett a dohánytermékek ára.Mint azt korábban megírtuk, a nagy dohánygyártók időközben a 2004-re emlékeztető mértékű árháborúba kezdtek, és ez tornászta lejjebb a termékkör forgalmát.

Kiskereskedői vélekedések szerint a piacon egyelőre nem igazán érződik a személyi jövedelemadó változásának hatása. Ugyan az egykulcsos adórendszerben elvileg a tehetősebbeknek több elkölthető pénzük maradt, ám szakmai körök szerint ezt a többletet az év elején az üzemanyagár-emelkedés nagyrészt elvihette.

 

A kiskereskedelemben nagyon számít, mennyit fizetnek a vásárlók
A kiskereskedelemben nagyon számít, mennyit fizetnek a vásárlók
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.