Kiigazítást sürgetnek a hitelnyújtók

Megemelné a kalapját a Széll Kálmán Terv előtt az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), ha látná végre a részleteket. Tömören ez a lényege a két intézmény álláspontjának, amelyet az elmúlt napokban folytatott budapesti egyeztetések alapoztak meg.

A tegnapi bejelentésekből kiderül, a pénteken benyújtandó konvergenciaprogram előtt néhány nappal sem tudott meg mindent a magyar tervekről a két küldöttség, különösen nem a tervezett lépések hatásairól, makrogazdasági összefüggéseiről. Üdvözlik persze, hogy a Széll Kálmán Tervben az államháztartás fenntarthatóságának javítására strukturális intézkedéseket is bejelentett a magyar kormány, ám Olli Rehn pénzügyi biztos azt mondta: mihamarabb konkrét intézkedésekre lenne szükség.

A tervet méltató megjegyzések egyelőre a szociális és nyugdíjkiadások átszabására, illetve az önkormányzatok és az állami közlekedési vállalatok finanszírozására és szerkezetátalakítására szorítkoznak, de szociális téren óvnak a fűnyíróelv alkalmazásától, s inkább jövedelmi szinthez kötnék a támogatások mértékét.

Az idei költségvetési számokat megzavarják a magánnyugdíjkasszákból származó egyszeri bevételek, így a GDP két százalékának megfelelő többlet keletkezhet, ám valószínűleg további erőfeszítésre lesz szükség, hogy a jövő évi hiány ne haladja meg a nemzeti össztermék három százalékát – állapítják meg.

Az IMF egyetért az ingatlan-árverési tilalom feloldásával, a jelzáloghitel-piac helyreállításával, de az Európai Bizottsággal együtt figyelmeztet rá, hogy a bajba jutott adósok támogatásának közköltségét minimalizálni kell, továbbá érdemes konzultálni az uniós intézményekkel, megelőzendő a jogsértési eljárásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.