Ha azt akarjuk, hogy zöld legyen a fű, azért nekünk magunknak is sokat kell tennünk. Itt az ideje, hogy ezt mi, magyarok is végre felismerjük. Az elmúlt két évtized alatt alig változott a régi rendszerből átörökített gondolkodásmódunk, a megoldást változatlanul a mindenható államtól – vagy másképpen fogalmazva –, valamilyen külső forrástól várjuk, ahelyett, hogy végre ráébrednénk arra: csak az hozhat változást, amit mi cselekszünk. Ez a gondolatmenet az ars poeticája Küllői Péternek, a korábbi bankár-üzletembernek, aki 1996-ban a Mosoly Alapítvány egyik létrehozójaként közel másfél évtizede igyekszik meghonosítani Magyarországon a professzionális CSR stratégiáját. A nemzetközileg elismert Bátor Tábor vagy a Zeneakadémia működését új alapokra helyező projekt például azt bizonyítja, lehetséges és érdemes a társadalom valódi felelősségét más módon is értelmezni.

Változó tényezők

A válságos helyzet, amelyet ma együtt élünk meg, talán alkalmas arra, hogy a kultúrában, az egészségügyben, a civil szférában rádöbbenjenek az emberek arra, hogy nem lehet a fenntartást, a fejlesztést kizárólag arra alapozni, mit kapnak az intézmények az államtól, a vállalkozásoktól vagy az egy százalékokból. Így nem lesznek kiszámíthatók a források – mondja Küllői Péter. Nem elég különböző pályázatokon indulni vagy éppen arra várni, hogy az emberek adójuk egy százalékát – évente egyszer – éppen milyen célokra ajánlják fel. Ezekre a forrásokra hosszú távon nem lehet építeni. Mint ahogy nem nyújthat igazán biztonságot az sem, hogy a mecenatúrát felvállaló egyes vállalatokkal szerződéseket kötnek egy-egy ügy felkarolására. Ezek gyakran változó tényezők, amelyek nagyfokú bizonytalanságot jelentenek a konkrét témák, célok megvalósításában.

Zene határok nélkül

Egy intézménynek vagy civil szervezetnek arra kell törekednie, hogy világos konstrukciót dolgozzon ki arról, mit, hogyan kíván megvalósítani, s ehhez mennyi forrásra van szüksége. Ez az első feltétele annak, hogy pontosan felmérje, milyen cél érdekében kiket tud megszólítani. Nagyon kevés ma az olyan kezdeményezés, amelynél a szervezők – akik üzleti nyelven szólva menedzserei egy-egy ügynek – pontosan tisztázzák az adok-kapok feltételrendszerét. Annak, aki hozzájárul a célok megvalósításához, látnia kell, milyen társadalmi probléma megoldásához járul hozzá – hangsúlyozza Küllői Péter. Üzleti fejjel kell gondolkodni, átlátható, kontrollálható folyamatokat felvázolva. S lehetőleg törekedve arra, hogy minél szélesebb kört szólítsanak meg, ne csupán néhány szponzort megnyerve.

Konkrét példával is szemlélteti koncepcióját az egykori bankár-üzletember. A budapesti Zeneakadémiát évszázados hagyománya predesztinálja arra, hogy a világ zenei képzésének egyik központja legyen. De ez az akadémia évtizedekig filléres anyagi gondokkal küszködött, s nem tudott méltó környezetet teremteni ahhoz, hogy vonzó legyen a tanulni vágyó fiatalok számára. Ahhoz, hogy régi rangját visszanyerje, egyrészt szükség volt egy üzleti tervre, másrészt olyan – a nemzetközi világban jártas – gazdasági szakemberek közreműködésére, akik képesek hatékonyan menedzselni ezt a tudásközpontot. Mindehhez egy olyan felvilágosodott, szakmailag a „zenei piacon” elismert rektor kellett, mint Batta professzor, aki felvállalta ennek az újjászületésnek is beillő projektnek a megvalósítását. Ma már számos vállalat és magánember karolja fel, nemcsak pénzzel, hanem saját területe tudásának, ismereteinek átadásával a nagyszabású programot.

Pártfogás 500 forintért

A Bátor Tábor egy évtized alatt mintegy egymilliárd forintot fektetett be hatvani székhelyének felépítésébe, amíg nemzetközi intézménnyé fejlesztette. Működési költsége évente mintegy 350 millió forint, amelybe a fenntartók nem számolják bele azt a felbecsülhetetlen értéket, amelyet az önkéntesek munkája jelent. Most egy új akciót próbálnak meghonosítani. Rendszeresen sokezres közösség kíséri figyelemmel a tábor munkáját, ebből több mint háromezren évente rendszeresen járulnak hozzá a fenntartáshoz. Ha sikerülne a 30 ezres közösségből havi 500 forint összeg erejéig pártoló tagságot létrehozni, akkor éves költségük fele hosszú távra biztosított lenne.

Fontos forrás az is, amelyet azoknak az országoknak vállalatai és egyéni adományozói biztosítanak a tábor számára, ahonnan mind nagyobb számban fogadják a súlyos, krónikus betegséggel élő gyerekeket. A Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból érkező segítség tovább növeli fejlesztési lehetőségeiket. A támogatásnak mind változatosabb formái vannak. A lengyel Palladium Színház tulajdonosai például vállalták, minden eladott jegy árából meghatározott összeget juttatnak a tábornak.

Határozott célok

Jól meghatározott célokkal meg lehet nyerni az embereket – állítja Küllői Péter. Hogy a Bátor Tábor példájánál maradjunk, 500 forintot sokféle ügy érdekében milliók tudnak adományozni, amely civil szervezetek egész sorát segíthetné anyagi biztonsághoz. Szükség lenne arra is, hogy ne csupán vállalatokat próbáljanak egy-egy ügy mellé állítani a szervezők, hanem rábírják a cégeket arra: belső kommunikációjukon keresztül közvetlenül megszólíthassák a társaságok munkatársait is. Tudatosítani kellene azt is, hogy nem csupán anyagilag lehet segíteni: szakmai tudással, ismereteik révén ugyancsak komoly támogatást nyújthatnak civil kezdeményezésekhez.

Fontos még a személyes példa is: ha egy vállalat első számú menedzsere felvállalja, hogy saját vagyonából áldoz valamilyen ügyre, ez hatással lehet a közösség egészére. Küllői Péter azt vallja: sokkal többet ér a hazai társadalom számára az a tudás, amelyet a működés mechanizmusának feltárásával átadott az általa felkarolt intézményeknek, mint az az összeg, amelyet keresményéből ezekre a célokra áldozott. Állítja, még nagyon sokan képesek lennének ezzel a tudásmenedzsmenttel elősegíteni, hogy a gazdasági szükséghelyzet ne szegényítse el tovább a társadalmat.