Épülhet a passzívház?

Óbudán épül fel Magyarország első közösségi passzívháza, mely fogyatékos filatalok számára biztosít állandó lakhatást. A társadalmi összefogásnak köszönhetően az adományokból megvalósuló lakóotthonba már jövőre beköltözhet az „első generáció”.

Nem váratja sokáig támogatóit, adományozóit, szponzorait a sérült fiatalokból álló Nemadomfel Együttes, amely a Quimby, a Csík Zenekar és a Kiscsillag részvételével tavaly jótékonysági koncertet szervezett a Budapest Sportarénában. Célja az volt, hogy a pénzből felépülhessen Magyarország első közösségi célú úgynevezett passzívháza, mely a fogyatékos fiatalok számára biztosít állandó lakhatást. A Jobb velünk a világ! zenei gálán tizenhatmillió forint adomány gyűlt össze. Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány kerekes székes szóvivője elmondta, hogy a fogyatékosok többsége ma zsúfolt tömegintézményekben él. Ma már egyre több kis létszámú intézmény van az országban, de a valós igényekhez mérten ezek száma még mindig kevés.

Nagy segítséget jelent Óbuda-Békásmegyer ingatlanfelajánlása is. Az önkormányzat az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonával közösen örömmel állt az alapítvány kezdeményezése mellé, s adta használatba a békásmegyeri lakótelep szélén található Ezüsthegy utca 2. szám alatti telket. Az III. kerület több okból is támogatja a lakóotthon létrejöttét. Amellett, hogy országosan is kiemelkedő szociális ellátórendszert működtet, s tavaly elnyerte az Idősbarát önkormányzat címet, biztosítja a fogyatékos személyek nappali ellátását. A passzívházzal viszont bővülhet a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok köre. E speciális közintézmény szimbolikus értékű is, amivel újabb lehetőséget biztosítanak a fogyatékkal élőknek, megmutatva, hogy ők is értékes és megbecsült tagjai a társadalomnak, és képesek értéket, minőséget létrehozni.

A tervek szerint a passzívház tíz embernek biztosít majd állandó lakhatást, négy embernek pedig az ingatlan átmeneti része krízishelyzetben tud segíteni. A leendő lakók egyébként már a kivitelezési folyamatokból is kiveszik részüket. Jóllehet az épület fenntartása a lehető legnagyobb mértékben az ő felelősségük lesz, de ebben – az egyéni igények szerint – állandó támaszt jelentenek majd a segítőik. A jelenlegi épülethez egy üzlethelyiség is tartozik, melyet az alapítvány szeretne megtartani és valamilyen kereskedelmi, szolgáltató tevékenységet végezni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.