A magánvízmű nem népszerű Romániában

Romániában másfél évtizede indult a vízközművek magánkézbe adása. A kezdeti lelkesedést csaknem azonnali csalódások követték, így a folyamat gyakorlatilag leállt. A fővárosi víz- és csatornarendszert az elsők között privatizálták 2000-ben. A vásárló a francia Veolia Water, amelynek a fővároshoz közeli Ploiesti szolgáltatójában van még érdekeltsége. A magánosítás eleve nem ígérkezett sikertörténetnek, hiszen a bukaresti vízközmű rengeteg kintlevőséget halmozott fel. A privatizáció „sikeréről” sokat elmond, hogy rövid idő elteltével senki nem vállalta az „apaságot”. Viorel Lis egykori és Traian Basescu hivatalban lévő főpolgármester között heteken át éles vita zajlott, hogy melyikük írta alá az egyébként titkosított szerződést.

Azóta többször felmerült a 25 évre szóló koncesszió felmondása, ha szóba került a díjak emelése vagy közeledtek a választások. A fogyasztó azt tapasztalhatta, hogy a magánosítás után elkezdődtek a súrlódások az önkormányzat fennhatósága alól kikerült cég és a helyi tanácsnak alárendelt többi vállalat között. Rendszerint közvetlenül aszfaltozás után derült ki egy-egy vezetékről, hogy javításra szorul, máskor éppenséggel várni kellett az úttakaróval, amíg a „vizesek” lefektették a csöveiket. A fogyasztók a magas díjakat kifogásolják, és azt, hogy a vállalat a veszteséget is utolsó cseppig kiszámlázza. Ez a hivatalos adatok szerint negyven százalék körüli.

Az évtized elején az akkori kormány egyik fő prioritásának a privatizáció felgyorsítását tekintette, és az eladásra felkínált vállalatok között voltak a közüzemek is. 2002 elején törvény született a veszteséges vállalatok átszervezéséről, amely külön rendelkezett a közművek kintlevőségeiről. A behajtatlan számlák részvényekké alakítása azonban nem tette sokkal „partiképesebbekké” ezeket a vállalatokat. Másfelől a negatív tapasztalatok nyomán a helyi tanácsok igyekeztek megtartani a szolgáltatókat önkormányzati tulajdonban, ahol pedig a magánosítás mellett döntöttek, ott is sok esetben egyegy szomszédos önkormányzat vállalatának ítélték oda a koncessziót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.