Röviden

A héten nem változik az üzemanyagár

A líbiai bombázások és a fukusimai atomkatasztrófa okozta olajpiaci idegesség ellenére a héten nem változnak a hazai üzemanyagárak – tudtuk meg. Ennek megfelelően a benzin a 376-os, a múlt hét pénteken rekordszintűre drágult gázolaj pedig továbbra is 380 forint körüli áron kapható. Elemzők szerint ebben a két termék nemzetközi árának időleges esése és az erősödő forint is szerepet játszhatott. Ugyanakkor a jövő héten már drágulás várható a kutaknál. (M. I.)

Későn kapcsoltak a kis erőművek?

A hazai áramtermelés több mint tíz százalékát kitevő, ezer megawattnyi, kis erőmű létét veszélyezteti az energiatörvények elfogadott módosítása – közölte az áramot és hőt együtt (kapcsoltan) termelő erőműveket képviselő Magyar Kapcsolt Energia Társaság. A törvény megszüntette az egységek áramtermelésének támogatását, de hőtermelésük után lehetséges az anyagi segítség. Bercsi Gábor szerint utóbbi sem formálódik. Leszögezte: nem elégséges az érintett cégek fennmaradásához, ha az áramot piaci, a távhőt pedig fix áron kell eladniuk. (M. I.)

MÁV: marad a 4455 milliárdos terv

Hamarosan közzéteszi stratégiai munkaanyagát a MÁV: a társaság szerint az elmúlt hónapok során elkészült, a 2030-ig irányt mutató tervezet összhangban van a Széll Kálmán Tervben foglalt célokkal. Így helyet kapott benne az adósságrendezés, a Nemzeti Közlekedési Holding létrehozása, illetve a tarifa- és kedvezményrendszer átalakítása. Az anyag nyilvánossá válásához néhány hetet még várni kell. Úgy tudjuk: eredeti formáján már keveset változtatnak, a következő 19 évre betervezett beruházások összértéke így elérheti a lapunkban közölt 4455 milliárd forintot. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.