Átvilágíttatná a bankokat Farkas Ádám

Az Európai Parlament gazdasági bizottsága tegnap meghallgatta a három új pénzügyi felügyeleti hatóság – a banki, a biztosítási és az értékpapír-piaci – főigazgató-jelöltjeit, köztük Farkas Ádámot, a PSZÁF volt elnökét, aki tavaly pályázta meg az EBA vezetését.

A pénzügyi válság hatására átalakuló új felügyeleti rendszer a nemzeti hatóságok lazább együttműködését emeli magasabb szintre. Az EBA-tól elvárják a kockázatok hatékonyabb kezelését, a feszültségek korai felismerését, a nemzeti hatóságok közötti viták rendezését, valamint a határokon átnyúló tevékenységet folytató pénzintézetek vizsgálatát, termékek betiltását, a fogyasztóvédelmi előírások erősítését. Bevezetőjében Farkas hangsúlyozta, hogy a már előkészítés alatt álló banki stresszteszteknek egyrészt rendszeres gyakorlattá kell válniuk, másrészt a piacokat, az elemzőket, s magukat a bankokat is megnyugtató eredménnyel kell zárulniuk, ideértve annak bemutatását és elmagyarázását, hogy e pénzügyi vállalkozások portfóliójában lévő államkötvények hordoznak-e kockázatokat. S világossá kell tenni, hogy a bankok egymás közötti kitettsége milyen, hiszen a Lehman Brothers bukása után nem lehetett tudni, hogy a bankrendszer tagjait miként érintik a tovagyűrűző hatások, és ez növelte a bizalmatlanságot. A főigazgatókról egyenként a jövő héten szavaz a szakbizottság, míg az EP plenáris ülése csütörtökön dönt a három jelölt kinevezéséről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.