A lakbértámogatás a legolcsóbb gyógyír

A rossz szociálpolitika hosszú távon sokba kerül, ezért kéne a jelenlegi, forráshiányos időszakot legalább a tervezésre megfelelően felhasználni a lakáspolitikában – véli a Habitat for Humanity, melynek magyarországi szervezete szerint félő, hogy mindent felülírhatnak a gazdaságélénkítő szempontok, mindenekelőtt az építőipar felpörgetésének szándéka.

A bérlakáskérdésre, a városrehabilitációra és a romatelepekre azonnali, átgondolt programokat kell kidolgozni, hogy a súlyos társadalmi problémákat okozó lakhatási szegénységet mielőbb orvosolni lehessen. Ez a Habitat álláspontja az Új Széchenyi Terv kapcsán, ami forráshiányos időszakban csodát nem tud tenni, sőt a korábban biztosra vett pályázatokat, úgy mint a magánlakások energiahatékonysági felújítását szolgáló munkálatokat sem fogják meghirdetni a közeljövőben.

Érhető, hogy a fejlesztéspolitika és a gazdaságélénkítés miatt előtérbe került az építőipar megmentése, amelynek révén a foglalkoztatási adatok is szépíthetők – mondja Sümeghy György, a Habitat magyarországi igazgatója, hozzátéve: éppen ezért félő, hogy a gyors, látványos eredményekre vágyó kormányzat bérlakásügyben az építés mellett teszi le voksát. Az már egyértelművé vált, hogy a szociális bérlakásfejlesztésre szükség van, hiszen több százezer fiatal és idős számára semmiféle támogatott lakásvásárlás nem jelent alternatívát. Őket nem lehet, és nem is szabad a magántulajdon felé terelni – ebben a kérdésben úgy tűnik, már konszenzusra jutott a szakma.

A Habitat szerint az üres magánlakások hasznosítása jelentené a legolcsóbb, és nagy volumenben gyorsan megvalósítható alternatívát. De ehhez jogszabály-módosítás kell, hogy a bérbeadó biztonságban érezze a tulajdonát, és a tulajdonnal való rendelkezési jogát. A mai jogszabályok alapján a rosszhiszemű bérlők kiköltöztetése nehézkes, az általuk okozott kár megtérítése pedig szinte lehetetlen. Ugyancsak új törvények, no meg állami forrás kellene a megfelelő lakbérszint biztosításához: a szociális bérlakásra jogosultak a piaci béreket nem tudják megfizetni, a magánbérbeadók viszont nem fogják szociális alapon hasznosítani ingatlanjukat. A lakbértámogatás még hosszú távon is jóval olcsóbb megoldás lehetne az építésnél, és jóval gyorsabb is. Az üres lakások támogatott bérbeadása egy másik, súlyos gonddal is segítene szembemenni, méghozzá a gettósodás egyre komolyabb problémájával – szögezi le Kőszeghy Lea, a Habitat lakáspolitikai munkatársa. A telepszerűen létrehozott szociális bérházakról már többször, több helyen kiderült, hogy hibás koncepción alapulnak, hiszen izolálják a mélyszegény társadalmi csoportokat. A mélyszegénység – a közhiedelemmel ellentétben – nem roma probléma, az érintett rétegben még mindig nem a romák vannak többségben.

A másik megfontolandó felvetés a városrehabilitáció ügye, mert az Új Széchenyi Tervből nem derül ki egyértelműen, hogy a szociális vonulat mennyire lesz erős. A kizárólag építésre, és felújításra koncentráló – megintcsak veszélyesen építésbarát – politika hevében ugyanis torzszülött városrészek foganhatnak. A nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező Habitat szakértői szerint a tervben szó van programokról, viszont az akciótervben már nincs forrás a szociális rehabilitációra, ami az egyre népesebb, és egyre reménytelenebb helyzetű városrészekben élő százezrekre jutna. A telepek ügyével foglalkozni pedig több okból időszerű: egyrészt most megnyíltak erre az uniós források, másrészt ezek a városrészek kiterjedve egész településeket fenyegetnek az ellehetetlenüléssel. Csak lakóházakat építeni önmagában értelmetlen pénzkidobás. A komplex programalkotás lényege, hogy a helyi társadalom fejlesztésére is sor kerüljön, például oktatási, foglalkoztatási és közösségfejlesztési programokkal. Minthogy az otthonteremtési program csak a lakástakarék-pénztárak megnyújtott támogatásában testesül meg, ki lehetne használni az időt legalább arra, hogy a mintaprojektekig, vagy azok megtervezéséig eljussanak, hogy legyen mire uniós támogatást kérni. Máskülönben – figyelmeztet a Habitat –a lakhatási szegénység és a mélyszegénység már nem közép-, hanem rövid távon jelenthet kezelhetetlen problémát. Nem mellesleg: az idő előrehaladtával a megoldás költségei is hatványozódnak, és komoly terhet rónak a nemzetgazdaságra.

Bérlakásépítésre az új tervben nincs forrás
Bérlakásépítésre az új tervben nincs forrás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.