Újabb magyar–orosz menet

A japán atomkatasztrófa sem írhatta felül az európai elnökség energetikáért felelős vezetőjének, Fellegi Tamásnak a programját.

Részvételével a Magyar–Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság (KKB) ma és holnap Moszkvában tart ülést, amelyen Fellegi a testület társelnökeként, egyben orosz–magyar kapcsolatokért felelős kormánybiztosként vesz részt. Orosz részről Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettes fogadja.

A 2005-ben létrehozott bizottság történetében ez a hatodik ülés. Az utolsót még tavaly januárban, a Bajnai-kormány idején tartották Budapesten. Akkor a számos téma ellenére megegyezni csupán a Gyurcsány-kormány alatt megkötött – ellenzékből a Fidesz által élesen bírált – Déli áramlat-szerződés teendőiről sikerült. Noha Fellegi Tamás az elmúlt háromnegyed évben számos kétoldalú tárgyalást folytatott Oroszországgal – kormányfői találkozókra is sor került –, a két fél eddig egy lényeges kérdésben sem jutott dűlőre. A mostani eseményre is alighanem főképp azért kerül sor, mert a bizottságnak évente egyszer öszsze kell ülnie.

Az NFM tegnapi, megerősítő közleménye szerint a leghangsúlyosabb az energetikai, a mezőgazdasági, a pénzügyi és a közlekedési együttműködés lehetőségeinek megvitatása. A napirenden lévő témák régről ismertek. Magyar részről főként a Malév, a gázszállítás, a Szurgutnyeftyegaz Molrészvényei, orosz részről pedig a metró, a válságadó, illetve a paksi bővítés kerülhet szóba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.