Félautomatikus kudarc és siker
A március elején bejelentett intézkedési tervek miatt korai volna további lépéseket kérni a magyar kormánytól a túlzottdeficit-eljárás során, ám Brüsszel újabb ajánlásokat tehet, ha nagyon hamar meg nem ismeri a részleteket és a strukturális átalakítás programját arra vonatkozóan, miként csökken a költségvetés hiánya a GDP három százaléka alá 2011-ben, ahogy azt a pénzügyminiszteri tanács 2009-ben megszabta Magyarország számára. Ekként figyelmeztette kedden – hétfői értesülésünknek megfelelően – a pénzügyi tárcavezetők brüsszeli ülése után a vitavezető Matolcsy György gazdasági minisztert Olli Rehn pénzügyi biztos, aki amúgy meg gratulált a soros elnöknek, hogy sikerült a stabilitási paktum reformjának folyamatában kialakítani a tagországok és a bizottság közös álláspontját az eljárások szigorításáról, átalakításáról és bővítéséről.
Miközben a magyar elnökségnek jutott a feladat, hogy mindent megtegyen az adósságválságok jövőbeli elkerülését szolgáló, a bizottság által kidolgozott és a nagy tagállamok által alaposan befolyásolt új szabályrendszer elfogadtatásáért, maga mindeddig nem járt elöl jó példával a költségvetés tartósan jó pályára helyezésében. S miközben Rehn egyrészt megköszönte a magyar elnökségnek a keddi egyezséget, látható készséggel válaszolt a magyar helyzetet firtató kérdésre, aláhúzva azt a brüsszeli nézetet, hogy miközben a magyar kormánynak strukturális intézkedések révén kellene 2011-ben a GDP három százaléka alá mérsékelnie a büdzsé deficitjét, egyelőre csak átmeneti jellegű intézkedéseket hozott. A március eleji bejelentések azonban jó irányba mutatnak Rehn szerint, ezért volna korai a fegyelmezés megkezdése. S hogy ilyesmire ne is legyen szükség, minél hamarabb, még a konvergenciaprogram áprilisi megküldése előtt be kéne mutatni Brüsszelben azokat az elképzeléseket, amelyek mind ebben az évben, mind a továbbiakban állandó jelleggel a GDP három százaléka alatt tartják a hiányt.
Magyarország és Lengyelország – utóbbi ráér a konvergenciaprogramban részletezni a programját – azért került a figyelem előterébe, mert a költségvetési folyamatok nem utaltak arra, hogy a két kormány tartaná magát a pénzügyminiszteri tanács korábbi ajánlásaihoz, ezért Rehn levelet írt január végén a két érintett tárcavezetőnek. S miközben a magyar kormány a költségvetéssel vesződik – vélhetően tudatában annak, hogy a magánnyugdíjpénztárakban lévő vagyont a deficit strukturális csökkentésére úgysem ismerik el Brüsszelben – uniós soros elnökként maga próbált összhangot teremteni a stabilitási paktum reformjára tett bizottsági és tagországi javaslatok között. Amelyek egyike éppen azt mondja ki, hogy a nyugdíjrendszer visszafordításából származó bevételekkel nem lehet javítani a strukturális egyenleget. Egy korábbi alku révén azonban Magyarország viszont elérte, hogy az általa visszafordított reformért nem büntetik.
Az összesen hat jogszabálytervezetből álló csomag persze csak akkor léphet életbe, ha sikerül közös nevezőre jutni az Európai Parlamenttel, ahol jelenleg kétezer módosító indítvány köröz, s a féléves magyar elnökségnek a második három hónapos időszakában ebben a dzsungelben kellene eligazodnia, hogy igazi sikert könyvelhessen el, és június végére tető alá hozhassa a teljes megállapodást.
A keddi alkut megelőzte, hogy pénteken az eurózóna állam- és kormányfői megegyeztek a németek és franciák által indítványozott versenyképességi paktumban, amely kiterjedne a bérpolitikák, a nyugdíjrendszerek és a társasági adók összehangolására, közös megfigyelésére és befolyásolására. A valutaövezet tagországai rögzítették az ideiglenes és a 2013-tól működő állandó pénzügyi mentőalap hitelezési képességét, s tevékenységének körét. A válságra adandó „átfogó válasznak” ezek a megállapodások ugyanúgy részei, mint a hat jogszabálytervezet, azaz a stabilitási paktum reformja. A keddi tanácsülésre a tizenegy, részben technikai vitatott kérdésből négy maradt, de ezeket is sikerült lezárni. A lényeg az, hogy a jogszabályok életbelépése után az eddig tévesen kiemelten kezelt deficit csak az egyik főszereplő lesz, s mellette megjelenik az államadósság is, amelynek csökkentése és a kijelölt plafon alatt tartása éppoly fontosnak bizonyul majd.
A makrogazdasági egyensúly – az egyes tagországok jellegzetességeinek figyelembe vételével – szintén az érdeklődés homlokterébe kerül, s néhány mutató mozgása remélhetően előrejelzi, ha romlik valamely gazdaság versenyképessége, ha a folyó hiány vagy többlet miatt strukturális reformok válnak szükségessé. Az új rendszerben a kiigazításról a megelőzésre helyeződik a hangsúly, azaz már három százalék alatti deficit esetén is ajánlásokat tehet a tanács, ha úgy találja, hogy valamely tagország nagyon letért a kijelölt pályáról. A visszatérítést pedig – egyelőre a valutazónában – különböző szankciók révén szeretnék elérni, ezek félautomatikusan lépnének érvénybe. Nagy viták után arra jutottak, hogy a tanács dönt arról, vajon a gazdasági, költségvetési, adóssági, egyensúlyi eltévelyedés tény-e, s ha rövid korrekciós szakasz után sem javul a helyzet, akkor a büntetést kiróják, hacsak a tagországok minősített többséggel ellene nem szavaznak.
