Alku a csúcson
Nem babra ment a játék péntek éjszaka Brüsszelben. A németek egyértelművé tették, hogy belpolitikai okokból is csak akkor járulnak hozzá az ideiglenes és a végleges pénzügyi mentőalap hatékonyabb működtetéséhez, ha a többiek belemennek az eddiginél jóval szélesebb gazdaságpolitikai együttműködésbe, s olyan kérdésekben is készek vállalásokat tenni, amelyek nemzeti hatáskörbe tartoznak.
A vita szombatra virradóan ért véget, s a németek követelése uralta. Ezt jól jellemzi a két „mellékes” megállapodás: a görögöknek tavaly tavasszal nyújtott mentőhitel időtartamát 7,5 évre emelték, a kamatot meg egy százalékkal csökkentették, de csak azt követően, hogy az igen kemény megszorításokat végrehajtó athéni kormányzat belement egy további 50 milliárd eurós privatizációs programba. A piacon eleve azt feltételezik, hogy Görögország képtelen lesz törleszteni az adósságát, amelynek szintje elérheti a GDP 150 százalékát, s előbbutóbb átütemezésre lesz szükség. Ezt akarták cáfolni részben ezzel a kamatengedménnyel.
A másik példa is sokatmondó. Az új ír kormány nem akar egyezkedni az adókról, holott Berlin és Párizs már a mentőcsomag odaítélésekor is jelezte, nagyon ellenzi a társasági közteher alacsony szintjét. E kemény ír vélekedésre az eurózóna válasza: akkor további megszorításokra lesz szükség, s egyelőre szó sincs a kamatok mérsékléséről.
A piacok megnyugtatására azonban bejelentették, hogy az ideiglenes pénzügyi mentőalap (EFSF) 440 milliárd eurós hitelezési kapacitását ténylegessé teszik. Eddig ugyanis csak 250 milliárdot lehetett kihelyezni, mert a tizenhetek közül csak hét ország rendelkezik a legjobb hitelminősítéssel, miközben az EFSF is ilyen osztályzatot szerzett. Kérdés, hogyan reagálnak erre a piacok, ahol már – a pénteki csúcsra eleve új megszorítótervvel érkező – Portugália bedőlését is vizionálják, nem beszélve Spanyolországról. Vagyis sok pénzre lehet még szükség. A 2013-tól, azaz a lisszaboni szerződés módosítása után felállítandó állandó alapban pedig 500 milliárd euró lesz. Az alapok az elsődleges piacon vásárolhatnak államkötvényeket, de a másodlagoson nem. Ám a beavatkozásnak feltétele, hogy az érintett ország szigorú gazdaságpolitika mellett kötelezze el magát.
Ennek megelőzését szolgálja a versenyképességi, vagy inkább európaktum. Ennek talán legfontosabb eleme a költségvetési szigor törvénybe iktatása, méghozzá német mintára, vagyis lehetőleg az alkotmányba. A nemzeti joganyagba kell vésni az államadósság és a költségvetési deficit plafonjára vonatkozó előírásokat, vagyis az úgynevezett adósságfék követelményét, s a másik paktumot, a sokat emlegetett növekedésit és stabilitásit is át kéne ültetni a nemzeti jogszabályokba.
A február elején a német és a francia vezetők által előterjesztett ötlet az utóbbi hetekben finomodott, s a valutaövezeti tagállamok inkább egyfajta menüt készítettek, amelynek lapjairól kiválaszthatják a számukra megfelelő gazdaságpolitikai elegyet. A versenyképesség növelésére a bérpolitikában, a nyugdíjkorhatár megállapításában, a társaságiadóalap harmonizációjában fűznék szorosabbra az együttműködést, s minden országnak gondoskodnia kell a bankválságok megoldásának törvényi kereteiről is.
Az alapszerződés módosításáról, a stabilitási paktum reformjáról, a mentőalapok működéséről az igazi megállapodást a március végi huszonhetes csúcson akarják nyélbe ütni, minthogy a csomag részévé vált versenyképességi paktumhoz a valutazónán kívüli uniós tagországok is csatlakozhatnak, ha akarnak.
