Magyarország a fejlesztéseiről is híres lehet

Magyarország továbbra is vonzó befektetési célpont a nemzetközi technológiai vállalatoknak, az Ericsson is hosszú távra tervez– nyilatkozta a Népszabadságnak Hans Vestberg, a svéd vállalat elnök-vezérigazgatója. Mint mondta, minden versenyben helyt kell állni.

– Az ország szoros versenyt futott a bővítésért, de melyek voltak a döntés során figyelembe vett szempontjaik? Egy globális technológiai vállalat nézőpontjából fejlődött Magyarország versenyképessége az utóbbi években?

– Egyértelműen igennel tudok válaszolni a kérdésére. A globális technológiai cégeknél mindig is nagyon fontos szempont volt a versenyképesség. A mi iparágunkban ezt a fenntarthatóság, az infrastruktúra fejlettsége, az oktatás minősége és a költséghatékonyság együttese teszi ki. Ezek egyenként hatalmasat fejlődtek azóta, hogy cégünk létrehozta leányvállalatát Magyarországon. S hogy az országuk hogyan áll helyt? Elég csak megnézni, mennyi nemzetközi cég telepedett meg itt és a régióban az utóbbi időben!

 

– Egyetért a magyar fejlesztési miniszterrel, miszerint a kormányzat minden segítséget  megad az ilyen projektekhez, de önök alapvetően üzleti döntést hoznak, nem pedig segítik az országot?

– Több leányvállalat versenyzett ezért a lehetőségért, s végül Magyarország mellett döntöttünk, ami üzleti alapon született, s amely éppolyan fontos az országuknak, mint nekünk. Az Ericsson igen jól csengő név Magyarországon, mint ahogy a magyar K+F központ tevékenysége is világszerte híres. Ebből profitálhat Magyarország is: a telekomszektorban ugyanis tudják, mennyi fontos, ma világszerte használt technológia származik a magyar kutatóközpontokból, ezek jelentős része a miénkből.

– S nekünk miért jó ez?

– A technológiai szektor fejlesztései igazán hozzájárulnak az országok gazdaságához, elvégre nagy hozzáadott értékkel bírnak, s mint termékek, szolgáltatások is komoly értéket képviselnek. Az iparág iszonyatosan gyors fejlődésen megy keresztül, vagyis a kutatóknak még hosszú időre biztosított a munkájuk. Nem beszélve arról, hogy sok helyi vállalkozás kapcsolódhat partnerként az alkotó folyamatokhoz, tehát az egyes országok gazdasága mindenképpen sokat profitál egy globális vállalat K+F tevékenységéből.

– A döntésükben szerepet játszott a magyar szolgáltatók minőségeis?

– Kevésbé. A globális piacon értékesítjük a termékeinket, így ez nem döntő szempont.

– Az iparágban hangsúlyos vélemény, hogy a tradicionális szállítók egyre nehezebben tudják tartani a lépést a lendületesen fejlődő kínai vállalatokkal, akik lassan beérik a nagy múltú cégeket, s olcsóbbak azoknál. Sokan úgy tartják, itt az ideje felébredniük.

– Ez nem új jelenség. Mint mondtam, a versenyképességünket és a fenntarthatóságot folyamatosan vizsgáljuk, s az eredmények alapján optimista vagyok. Piacvezetők vagyunk, s tudjuk, merre menjünk tovább, hogy azok is maradjunk. Ma már nemcsak termékeket, hanem üzemeltetési szolgáltatásokat is nyújtunk a globális piacon, globális központokkal, egyre szélesebb ügyfélkörnek. Fejlesztési tevékenységünket is ez határozza meg, s a jelek azt mutatják, jó úton haladunk.

Hans Vestber az Ericsson elnök-vezérigazgatója, szerint a K+F központból a cég és az ország is profitál
Hans Vestber az Ericsson elnök-vezérigazgatója, szerint a K+F központból a cég és az ország is profitál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.