Hajóra kapott a magyar

Reménykedve tekintenek a nyár elé a magyarországi utazásszervezők, mert az előfoglalások emelkedőszáma azt sejteti, hogy a tavalyinál többen mennek nyaralni az idén. A horvát, az olasz, a görög és a török tengerpart mellett az idén a bolgár lehet a befutó. Meg a hajós turizmus: a magyar utazóközönség a legdinamikusabban fejlődő hajózópiac díját kapta.

A reszlire, vagyis a maradékra már nem vevő amagyar piac, az utóbbi években kifejlődött egy nagyon tudatos réteg, amelyik alaposan megnézi, hogy mire érdemes befizetni. Boros József, a Tensi utazási irodák ügyvezetője szerint a korábbi szemlélet eltűnt, miszerint csak az ár számított, újabban az a legfontosabb az ügyfelek számára, hogy milyen az ár-érték arány. Az utazók felkészültek, és pontosan tudják, hogy mit akarnak. Alaposan utánanéznek, hogy mit kapnak a pénzükért, pél dául nem mindegy már számukra, hogy merre néz a szállodai szoba ablaka, vagy melyik kabint kapják a hajón. Tudják, hogy a – például – tízezer forinttal olcsóbb ajánlat nem éri meg, mert aránytalanul gyengébb szolgáltatást takar.

A hajós utak időközben olyan népszerűekké váltak, hogy a magyar piac évek óta rendre elnyeri a Costa Cruises hajótársaságnál a legdinamikusabban fejlődő címet. A hajós utak értékesítésének felfuttatásához több dolog járult hozzá. Egyrészt az, hogy van mit eladni: néhány év alatt megduplázódott a flotta, folyamatosan gyártják a hajókat, és még így sincsenek akciós és last minute árak, a helyeket ugyanis maradéktalanul tudják értékesíteni az utazásszervezők világszerte. A másik ok, ami ezen utak nagy előnye, hogy a gyerekek 18 éves korig ingyen utazhatnak, és teljes ellátásban részesülnek.

Az all inclusive ellátást biztosító hajós utazások a Dunát, és a Földközi-tengert egyaránt uralják, a magyar piac számára még az újdonság erejével, miközben a befizetők között egyre nagyobb arányban vannak a visszatérők, vagyis hajófüggők – tájékoztat Boros József. Majd hozzáteszi: a korábban luxustermékként elhíresült hajózás fogalma mára letisztult, és nem véletlenül vált ez a nyaralási forma éppen a családok kedvencévé.

Az előzetes jelek szerint az idén végre túllendül a holtponton a turisztikai piac, a foglalások jól alakulnak, az irodák nagyon jó, erőteljes érdeklődésről számolnak be – mondja Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke. A múlt heti Utazás kiállításon több iroda felmérhette a terepet, és úgy tapasztalták, hogy jó esély van arra, hogy 2011 nyarán a kiutazások száma növekedjen.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Egyiptom és Tunézia átmeneti kiesése a kínálati palettáról hogyan mutatkozik meg az éves statisztikában. Bár az egyiptomi utak már újraindulnak, várható, hogy – mint az hasonló esetekben megszokott – lesznek, akik óvatosságból még inkább nem mennek arrafelé egy ideig. Számukra alternatívaként jöhet szóba például Bulgária – véli a Ruefa Reisen cégvezetője, Bartha Zoltánné. Az osztrák tulajdonú irodahálózat budapesti, szombathelyi és győri irodáiban is mást tapasztal. Például azt, hogy vidéken arányaiban több apartmanos, autóval megközelíthető, jellemzően egyhetes tengerparti nyaralást értékesítenek, mint a fővárosban. Autóval Horvátországba, és Olaszországba utaznak a magyarok, akiknek a görög és a spanyol tengerparti túrákat nagy számban már csak repülővel lehet eladni. A Ruefa Reisen cégvezetője szerint a legközelebbi, és legolcsóbb horvát tengerpart évről évre több magyart vonz, miközben fokozódó érdeklődést tapasztalnak a balatoni kínálat iránt is. Igaz, a belföldi turizmus jövője, sőt már a jelene is nagyban függ az üdülési csekket felváltó pihenőkártyától, pontosabban attól, hogy a pénzszűkében lévő cégek mit tudnak dolgozóiknak olcsóbban adni. Egyelőre a meleg étkezési utalvány komoly ellenfele a nem adómentes üdülési csekknek.

AzUtazás kiállításonmegjelent irodákat jókedvre hangoló erőteljes érdeklődés részben az időarányosan jónak tűnő, tavalyhoz képest emelkedett előfoglalási kedvnek is betudható. Az persze csak később derül ki, hogy a korábban jellemzően csak az utolsó pillanatban foglaló magyar utazók előrelátóbbak lettek-e, és azért több az előfoglalás, vagy valóban többen utaznak majd az idén bel- és küldöldre nyaralni. Az szja-változásoknak köszönhetően megnövekedett nettó jövedelemmel rendelkező, az átlagnál magasabb fizetésből élő többgyerekes családok a várakozások szerint megjelennek majd az utazási piacon is.

Mindeközben a konferenciaturizmus, és az üzleti útként elkönyvelt tanulmány- vagy jutalomutak erőteljesen visszaestek – tudtuk meg az utazásszervezők szövetségénél. Molnár Gabriella szerint a videokonferenciákkal pótolható utazások, illetve a cégek erős spórolási kényszere miatt a közeljövőben ezen a téren nem várnak fellendülést. Ugyanakkor a szálláshelyek és a vendéglátók, pontosabban a teljes turisztikai szektor a központilag célba vett új piacoktól, Indiától és az Arab Emirátusoktól vár hiánypótlást.

Észak-Afrikába újra indulhatnak a szervezett utazások

Hétfőn Egyiptom, kedden már Tunézia egyes részei is átkerültek a Külügyminisztérium listáján az I-es kategóriából a II-esbe, vagyis a fokozott biztonsági kockázatot rejtő területek közé. Az átsorolás eredményeként – amelyet a Magyar Utazásszervezők és Utazás közvetítők Szövetsége is szorgalmazott – újra indíthatnak szervezett turistacsoportokat az utazási irodák.

A Turizmus Panoráma Bulletin információi szerint a nagyobb utazásszervező cégek már ki is tűzték az első charterek indulását és igyekeznek minél lendületesebben tölteni azokat. A Kartago Tours a jövő hét végén, a Best Reisen charterjáratai meg március 20-án indulnak Egyiptomba, és április 1-jén Tunéziába is.

A szakmai hírlevél szerint európai turisták már nílusi hajóutakon is részt vesznek, Kairót is látogatják, és semmilyen atrocitással nem találkoztak. (S. T.)

Minden tiszta: előkészítik a terepet a turistáknak a bulgáriai Naposparton
Minden tiszta: előkészítik a terepet a turistáknak a bulgáriai Naposparton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.