Dupla nyereség az Audinál

– A győri Audi Hungaria 1993-as alapítása óta több mint négymilliárd eurót ruházott be Magyarországon – mondta az anyacég német központjában megtartott keddi sajtótájékoztatón Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezetésének elnöke. A termelési eredmények közül kiemelte: a magyarországi vállalat tavaly 19,1 százalékkal több motort gyártott, mint 2009-ben. Összesen 38 541 autó gördült le a győri gyártósorokról. Kiemelkedő esemény volt a leányvállalat életében, hogy megkezdődött az Audi RS Sportback összeszerelése is a folyók városában.

Johannes Roscheck pénzügyekért felelős ügyvezető igazgató bejelentette: az Audi Hungaria árbevétele 2010-ben elérte a 4 milliárd 775 millió eurót. Ez az összeg 23,2 százalékkal volt több az előző esztendőben elért bevételnél. Az adózás előtti eredmény azonban megduplázódott, 580 millió eurót, tehát csaknem 140 milliárd forintot tett ki. A kiemelkedő tavalyi eredményt az Audi prémiumkifizetésekkel köszöni meg munkatársainak Győrött. Thomas Faustmann hangsúlyozta a tájékoztatón, hogy tavaly 500 új munkahelyet teremtettek a Rába-parti városban. Szólt arról is, hogy a nemrég bejelentett nagyszabású új beruházásuk keretében prés-, karosszéria- és lakkozóüzem épül a kisalföldi megyeszékhelyen. Az autóipari konszern leányvállalata 2013 végéig 900 millió euró összegű beruházást valósít meg Győrött. Ezt követően évente 125 ezer gépjármű készül a gyárban, köztük az A3-as család új, a genfi autószalonon bemutatott tagja. Kérdésünkre válaszolva az ügyvezetés elnöke megerősítette: a győri beruházás építkezése már megkezdődött, s folyamatosan veszik fel a szakembereket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.