Az irány jó, de az úton sok a kátyú

Az elemzők egyöntetű elismeréssel szólnak a Széll Kálmán Terv irányáról, és szintén egyhangúan hiányolják abból a részleteket. A csomag kockázatokkal terhelt, különösen a bankadó meghosszabbítása és a társasági adókedvezmény megvonása jelenthet visszahúzó erőt a megcélzott 4–6 százalékos növekedésre.

A tavaly megkezdett magyar gazdasági szabadságharcnak egyszersmind vége – szűrte le a tanulságot a Széll Kálmán Terv (SZKT) eddig nyilvánosságra hozott intézkedéseiből Duronelly Péter. A Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint külső szemmel nézve úgy tűnik, a csomag összeállításánál a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió által követett módszert tette magáévá a kormány. Vagyis az egyes célok kitűzésénél a nemzetközi – főként régiós – mutatókat vették alapul, szakítva a magyar sajátosságokkal.

Látszik a csomagon, hogy külső kényszer alatt állították össze, a gombhoz varrva a kabátot – vélekedett Duronelly, aki a 2012-től 900 milliárdos megtakarítást hozó tervet ambiciózusnak, a „szent teheneket” –rokkantnyugdíjak, gyógyszerkassza, oktatás – sem tisztelőnek nevezte. Pozitívumként értékelte, hogy az állami kiadások visszafogása erős hangsúlyt kapott benne, ugyanakkor hiányolta belőle a kidolgozottságot, kiszámíthatóságot és a határozott ideológiai irányt.

Célok vannak, a hogyant viszont most kell majd kitalálni –hangsúlyozta, utalva arra, hogy eddigi tapasztalataik szerint a minisztériumi apparátusok nem képesek maradéktalanul és magas színvonalon megbirkózni ezzel a feladattal. Menedzsment szinten nem igazán működnek a dolgok az államigazgatásban – összegzett a szakember, aki szerint ráadásul a programot valahogy el kell majd adni a választóknak.

A magyar gazdaság helyzetéről és kilátásairól szólva gondként említette, hogy csökken a beruházási kedv, a banki hitelezés is a negatív tartományban van, s a hazai össztermék (GDP) kevesebbmint 65 százalékát adja a lakossági fogyasztás a korábbi 68 százalék helyett. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a reáljövedelem csupán 25 százalékkal haladja meg az 1995-ben mértet – jegyezte meg Duronelly. A kilábalási folyamat élére egyértelműen a feldolgozóipari export állt. E téren a gépberuházások, fejlesztések lassan megkezdődnek, hiszen a kapacitáskihasználtság ebben a szektorban már meghaladta a 95 százalékot. Innen kell beindítani a magyar gazdaságot, s ehhez a Széll Kálmán Terv az államadóssági terhek csökkentésével és ennek pozitív „mellékhatásaival” járul hozzá, szakítva a korábbi konjunktúra központú programokkal.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is az irányok, a kitűzött célok helyességét hangsúlyozta az SZKT értékelésekor. Szerinte a terv nagy része kidolgozottnak és reálisnak tekinthető, de rengeteg múlik a pontosításokon és a határidők betartásán. A gyógyszerkassza 120 milliárdos megnyirbálását túl ambiciózusnak és kockázatosnak nevezte, nem is szólva arról, hogy a hazai kutatás-fejlesztésben élenjáró gyógyszergyártóktól von el forrást, ami – a papíron – kiemelten kezelt innováció rovására megy. A bankadó prolongálása és a társasági adó korábban beígért, az 500 millió forint feletti adóalapnál belépő 19 százalékos felső kulcsának csökkentésére tett ígéret visszavonása egyértelmű negatív következményekkel jár a beruházásokra, a bizalomra, s ezen keresztül a gazdasági növekedésre. Ezeket is figyelembe véve Suppan 90 százalékra veszi az SZKT-ben foglaltak végrehajthatóságát, s egyelőre tarthatónak véli az előirányzott 3 százalék alatt futó költségvetési deficitet.

A GKI Gazdaságkutató sincs kibékülve a társasági adózásban bejelentett változtatások lefújásával, szerintük eleve hiba volt a felső kulcs eltörlésének tavalyi bejelentése. Az egyes területekre célzott csomagokban foglalt megtakarítások megvalósíthatóságát a GKI az információk hiányában erősen kétségesnek tartja.

Az mindenképpen jó hír, hogy a kormány végül elkötelezte magát a ciklus egészére a 3 százalék alatti költségvetési hiány mellett és 2012-től ezt már a nyugdíjpénztári vagyon felélése nélkül is teljesíteni kívánja. Ugyanakkor a 250 milliárd forintos költségvetési zárolás véglegesítésével egy vészterv is a kormány rendelkezésére áll, ha a dolgok rossz irányt vennének.

A GKI elemzői szerint a tervet a piacok akkor fogadják el hitelesnek, ha a csomagbontás megtörténik és valóban az adósságteher előírt csökkenését eredményezi.

A Széll Kálmán Terv keddi bemutatója. Adósak maradtak a részletekkel
A Széll Kálmán Terv keddi bemutatója. Adósak maradtak a részletekkel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.