Energialáncokat szakít szét az unió

A gáz és az áram egységes európai piacának megteremtésére mától új intézkedéscsomag – két irányelv és három rendelet – lép érvénybe, de a tagállamok még adósak a jogszabályok átültetésével, a magyar menetrend pedig nem is ismert Brüsszelben.

A termelés, a szállítás és a szolgáltatás energialáncának szétdarabolásával jönne létre az egységes – vagyis a fogyasztók számára a szabad szolgáltatóválasztást is lehetővé tevő – európai gáz- és energiapiac, amelyen élénkülne a verseny, és mérséklődhetnének az árak. Ez a remény viszonylagos, mert jelenleg a globális gazdasági élénkülés és az észak-afrikai politikai események hatására inkább emelkednek az árak, de a verseny ezt a hatást tompíthatja.

A harmadik jogalkotási csomag átültetésére 18 hónapot kaptak a tagállamok, de a március 3-i határidőt nem tartották be. A tagállamok három csoportra oszthatók, az elsőbe azok tartoznak, amelyek heteken belül eleget tesznek nemzeti törvényalkotási kötelezettségüknek, a másodikba, amelyek nyárig, s a harmadikba, amelyek őszig. Ezt követően jogsértési eljárást indít a bizottság. Magyarország – egyedül a huszonhetek között – egyik csoportba sem tartozik, s egyelőre nem ismert, mikor szándékozik átültetni a jogszabályokat.

Az új intézkedések lényege, hogy az EU a területén működő cégek számára teremt új környezetet azáltal, hogy szétdaraboltatja az energialáncokat, amelyek nem lehetnek egy kézben. Három modellt ajánl a bizottság: a leginkább javasolt a tulajdonosi szétválasztás, amikor az áram- és csővezetékek kerülnek új ellenőrzés alá. A második lehetőség, hogy a szolgáltató tulajdonában marad a hálózat, de azt független cég működteti, tartja karban és fejleszti. A harmadik, legkevésbé pártolt, de a csomagba német unszolásra az utolsó pillanatban bekerült módszer, hogy a szolgáltató leányvállalata működteti a hálózatot, ez esetben valóban független nemzeti szabályozó hatóságra van szükség, hogy az emeljen „kínai falat” a tevékenységek közé. A csomag egyik rendelete létrehozza az európai szabályozók együttműködési hivatalát Ljubljanában.

A cél az, hogy a vezetékekhez minél több cég hozzáférhessen, s a gáz és az áram mind kevesebb akadályba ütközve áramolhasson keresztül-kasul az unión. A három modell közül a tagállamok választhatnak, de az első opciót akkor is törvényi lehetőségként kell kínálniuk, ha a második vagy a harmadik lehetőség mellet teszik le a garast. Magyarország elvileg a harmadik modellt venné át.

Vagy működtetés, vagy szolgáltatás
Vagy működtetés, vagy szolgáltatás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.