Kevesebb jutott tavaly beruházásra

A tavalyi negyedik negyedévben a magyarországi beruházások volumene 7,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, így 2010-ben összességében a fejlesztésekre, építkezésekre szánt összegek 5,5 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől – derül ki a KSH gyorsjelentéséből. Az építési beruházások éves szinten 8,3, míg a gép- és berendezésberuházások 1,4 százalékkal csökkentek. Az egész évre jellemző volt, hogy a vállalkozások nagy része csak a legszükségesebb beruházásokat hajtotta végre. Tavaly a 19 nemzetgazdasági ág közül tizenegyben csökkent a volumen.

A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül leginkább az ingatlanügyletek volumene maradt el az előző évtől, 17,1 százalékkal, a lakásépítések erőteljes visszaesése miatt. Az előző évi növekedés után a szállítás-, raktározáság beruházásainak volumene 2010-ben 12,5 százalékkal volt alacsonyabb. Ennek oka az útés autópálya-, illetve a szárazföldi szállítás beruházásainak visszaesése. Az egy évvel korábbi szinthez képest jelentősen elmaradtak a beruházások a bányászati (47,6 százalék), a mezőgazdasági (25,5 százalék) és a közigazgatási (14,1 százalék) ágakban is. Volt azonban olyan terület is, ahol emelkedést mért a KSH. A feldolgozóiparban például 23,6 százalékkal költöttek többet fejlesztésre a jármű-, a gumi- és a vegyianyag-gyártásban megvalósult néhány jelentős beruházásnak köszönhetően. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.