Ecuadori indiánok kontra Chevron

Egy ecuadori bíróság közel kilencmilliárd dollár kifizetésére kötelezte a Chevront környezetszennyezésért. Az amerikai mamutcég azonban vitatja a döntést és visszatámad.

Az Amazonas őserdei körzetében, a kolumbiai határhoz közeli Sucumbios tartomány Lago Agrio településének bíróságán ismertették a 188 oldalas elsőfokú ítéletet. Eszerint a Chevronnak 8,6 milliárd dollár kártérítést kell fizetnie az olajkitermelés során bekövetkezett környezetszennyezésért, illetve a helybéli indián őslakosok egészségkárosodásáért. Ebből 5 milliárd szolgál a mérgezett anyagokkal szennyezett talaj és folyók tisztítására, további több mint kétmilliárd pedig az egészségügyi – így a rákos megbetegedések, halálesetek, illetve bőrbetegségek – kártalanítására. További 10 százalék pedig a vádat kezdeményező 47 személyt tömörítő – mintegy 30 ezer indiánt képviselő – környezetvédő csoportot illet.

Az indiánok első reakciója az volt, hogy fellebbeznek súlyosabb ítéletért. Ugyanis egy korábbi szakaszban a bíróság által kijelölt szakértő 27 milliárd dollárra tette a fizetendő kártérítést. Mint a BBC jelentette, Emergildo Criollo, a körzet egyik törzsi vezetője – akinek három- és hatéves gyereke halt meg a szennyezett víz fogyasztása miatt – azt nyilatkozta: „A halottainkat nem tudjuk feltámasztani, ám pénzre van szükségünk az Amazonas megtisztítására, hogy ne legyenek további halottaink”.

A Chevron maga is világossá tette, hogy fellebbezni fog a szerinte bizonyítékok hiányában „illegitim és végrehajthatatlan” ítélet ellen. Sőt máris egy amerikai bírósághoz és a hágai döntőbírósághoz beadott keresetében az ecuadori bíróság ítéletének figyelmen kívül helyezését kezdeményezte.

AChevronmagátártatlannak állítja be az immár 17 éve húzódó ügyben. Ugyanis a Chevron megörökölte a problémát, amikor 2001-ben felvásárolta, s így egyesült a Texacóval. Ez utóbbi végzett a hatvanas évektől kezdve fúrásokat és termelt ki kőolajat Ecuador őserdejében 1993-ig. A vád szerint a munkálatokkal együttjáró mérgezett anyagot nem tárolták megfelelően, így az a talajon keresztül eljutott a folyókba, amelyből az indiánok ittak, illetve amelyben mosakodtak. A Chevron szerint a Texaco távozása előtt jelentős összeget fordított a körzet megtisztítására, illetve 1998-ban még egy utólagos megállapodás keretében 40 millió dollár kifi zetésével „rendezte számláját” az akkori ecuadori kormánnyal. Az olajkitermelő körzetet egyébként az állami Petroecuador vette át, amely gyakorlatilag azóta folytatja tevékenységét. Mindezek alapján a Chevron „mossa kezeit”. Sőt azzal vádaskodik, hogy a háttérben politikai motívumok húzódnak meg. Ecuador baloldali elnöke, Rafael Correa ugyanis „az ország történetében legfontosabb ítéletről” beszélt.

Az őslakosokat képviselő csoport azonban nem most, hanem 17 éve állt elő – ráadásul egy New York-i bíróság előtt –egyrészt a környezetvédelmi, másrészt a kártalanítási igényével. Mint kifogásolták, akkor és most is, nem részesedtek az állam és a Texaco megállapodásából, s nem történt javulás a talaj és a folyók szennyezettségében. Joggal hívják fel a figyelmet arra is, hogy a Chevron amióta egyesült a Texacóval súlyos dollármilliókat költött ügyvédekre, lobbizásra, alkalmazott inkorrekt módszereket, készített titokban videofelvételeket, hogy „kibújhasson az őserdőben okozott környezeti és egészségügyi következmények felelőssége alól”.

A New York Times az üggyel kapcsolatos írásában tényszerűen megállapítja, hogy a Chevronnak nincs semmiféle érdekeltsége Ecuadorban, így az ítélet – még ha véglegessé is válna – kétségtelenül nehezen hajtható végre. Idéz egy jogi szakértőt, aki szerint kevés az esélye annak, hogy amerikai bíróság befogadjon ilyen kényes ügyben egy külföldi bírósági ítéletet.

A Chevron kaliforniai finomítója
A Chevron kaliforniai fi nomítója. A vártnál többe kerülhet a Texaco felvásárlása
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.