Kis reformok a kormány csomagjában?

Újabb, ezúttal ötoldalas tanulmánnyal állt elő a Nemzetgazdasági Minisztérium, a strukturális reformok „alapkövének” mondott dolgozatok sorában most a nyugdíjrendszer átalakítása kapott figyelmet.

A tárca szakértői szerint a demográfiai folyamatok miatt egyre több lesz az inaktív (például nyugdíjas), és egyre kevesebb az aktív (vagyis épp akkor járulékot fizető) a társadalomban, ami miatt a jövőben egyre nehezebben lehet finanszírozni a nyugdíjakat. A minisztérium számításai szerint a 65 éven felüliek aránya a 2000-es 15 százalékról 2009-re 16,4 százalékra nőtt Magyarországon, miközben folyamatosan meghaladta a visegrádi országok értékeit. A kilátások még roszszabbak: az időskorú eltartottsági ráta a 2010. évi 24,2 százalékról 2060-ra 57,6 százalékra emelkedik.

Pedig már most is sokat költünk nyugdíjra, és a jövőben csak nőni fog a kiadás a GDP százalékában. Mint írják, 2011-ben az állami nyugdíjrendszerben 800milliárd forintos hiánynyal zárt volna az állami nyugdíjalap, ha nem avatkozik közbe a kormány. Gondnak tartják a szakértők, hogy a népesség nagy aránya részesül már a törvényes nyugdíjkorhatár alatt is nyugdíjellátásban.

Kitörési pontként a foglalkoztatottság növelését és a népességfogyás megállítását jelölik meg a tanulmányban. Az előbbi érdekében hozott kormányzati intézkedések közé sorolják a társasági adó csökkentését, kisadók megszüntetését, az adminisztratív terhek racionalizálását. Külön kiemelik az szja-rendszer átalakítását, amitől mindkét cél teljesülését várják. A népességfogyás megakadályozására szolgálna a részmunkaidős foglalkoztatás elősegítése, a napközis gyermekellátás bővítése.

Mindebből kellene tehát kirajzolódnia a reformcsomag nyugdíjrendszerre vonatkozó irányainak (a legújabb bejelentés szerint a teljes csomagot jövő kedden hozzák nyilvánosságra). Ami kikövetkeztethető: mindenképpen hozzá fognak nyúlni a nyugdíjkorhatár alattiak ellátásához, a jogosultság megszerzéséhez. Ennek pedig a korábbi nyilatkozatok alapján része lesz a rokkantsági, illetve más szociális ellátások átvizsgálása. Arról, hogy milyen mélységű átalakítások várhatóak, sokat elmond a tanulmány utolsó bekezdése: e szerint „ a szociális kiadásoknak az állami kiadásokon belüli jelentékeny arányából következően megállapítható, hogy már viszonylag kis reformok is jelentősen befolyásolhatják az államháztartási folyamatokat”.

Legkésőbb májusban juthatnak hozzá a reálhozamukhoz az állami nyugdíjrendszerbe viszszalépők – állította Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vezetője az InfoRádió műsorában. A szervezet már elküldte a pénztárban maradókról készített összesítéseit a magánnyugdíjpénztáraknak. Mészáros szerint a reálhozam kifizetése ügyében érdemes felvenni a kapcsolatot a pénztárakkal, mert számos esetben tapasztalták, hogy pontatlanok a tagok címeit tartalmazó nyilvántartások. Korábban a pénztárak képviselői úgy látták, a reálhozam kifizetése több hónapba is telhet, s akár nyár végéig is elhúzódhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.