Zsugorodik a mezőgazdaság

Néhány éven belül Európában is gondokat okozhat az élelmezés, Magyarország azonban – némi fejlesztéssel – akár lakosságának kétszeresét is képes lenne táplálni.

Magyarország területének 75 százaléka mezőgazdasági művelésre alkalmas, ez a terület azonban egyre fogy. Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára az Élelmezésbiztonság című kötet bemutatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazánkhoz hasonló méretű országokban évente 8–15 ezer hektárnyi területet építenek be, azaz ennyivel csökken a művelhető terület nagysága. Márpedig védeni kell a termőföldet, hiszen a Föld lakossága az évszázad közepére eléri a kilencmilliárd főt, ugyanakkor az élelmiszerek és alapanyagok előállítására szolgáló termőföld a fejlett és a fejlődő országokban folyamatosan csökken.

Magyarországon az állatitermék-előállítás mindössze 35 százalékban részesedik a mezőgazdaság bruttó termeléséből a növénytermelés 65 százalékával szemben, holott ez az arány épp fordított az Európai Unióban és a fejlett országokban. Magyarország ugyanakkor az EU-tagállamok átlagánál kedvezőbb ökológiai és éghajlati adottságokkal, valamint megfelelő szakemberekkel rendelkezik a hatékony állatitermék-előállításhoz, miközben környezete az uniós országokénál kevésbé szennyezett. Adott tehát egy kiváló adottságokkal rendelkező ország, amelynek mezőgazdasági termelése 1990–2003 között 26 százalékkal visszaesett, miközben a világé 30 százalékkal bővült. A gyümölcstermesztésben a hazai hozamok a nyugati felétharmadát érik el. Ennek oka az elöregedett ültevények mellett a gyakran hiányos növényvédelem és tápanyag-utánpótlás, valamint a szükségesnél ritkább öntözés.

A kutatók az értékes állati eredetű fehérjék, valamint a kertészeti termékek iránti igény növekedésére számítanak világszerte. A szerzők szerint a lakosság biológiailag értékes fehérjefogyasztása szorosan összefügg az adott ország gazdasági fejlődésével. Több fejlett országban az egy főre eső éves húsfogyasztás meghaladja a száz kilogrammot, hazánkban ugyanakkor ma a húsés a tejfogyasztás ettől elmarad, sőt kevesebb, mint húsz évvel ezelőtt volt.

Sajnálatos tény, hogy Magyarországon eddig nem született széles társadalmi egyetértésen alapuló agrárstratégia. Az akadémikusok szerint átgondolt fejlesztésselMagyarország agrárgazdasága a jövőben 15–20 millió ember ellátására is képessé tehető. Nyers és feldolgozott termékeink igen jelentős hányadával azonban a külpiacokon kell megjelennünk, miközben agrárgazdasági termékeinknek kelendőknek kell lenniük itthon is. A kutatók szerint hiba volt az élelmiszer-kereskedelmet szinte feltétel nélkül átengedni a nemzetközi láncoknak. A tanulmány emellett elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország alig három százaléka öntözhető – ezt az arányt tizenöt százalékra kell emelni.

A szerzők kiemelik, hogy Magyarországon komoly aggodalomra ad okot a lakosság táplálkozási szokásai, melyek egyre károsabbak és botrányosan elütnek a Nyugat-Európában ma követett trendektől. A kutatók különösen aggasztónak találták az étrend-kiegészítők szabályozatlanságát: e vegyületek ugyanis nem tartoznak sem a szigorú szabályok alapján bevizsgált gyógyszerek, sem a nagyobb mennyiségben fogyasztható élelmiszerek közé Magyarországon.

Kukoricatábla. Társadalmi egyetértésen alapuló stratégiát hiányolnak az akadémikusok
Kukoricatábla. Társadalmi egyetértésen alapuló stratégiát hiányolnak az akadémikusok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.