Trükkös bankok: a kamatok csökkentésével hárítják át a válságadót
Közzétette a lakosságnak nyújtott pénzügyi szolgáltatások árazásának vizsgálatából le szűrt tapasztalatait a pénzügyi felügyelet (PSZÁF). A jelentés szerint a tavalyi második fél évben nem volt az ügyfelek széles körét érintő, kiemelkedő mértékű és trendszerű áremelkedés a lakossági piac jelentős szereplőinél – vagyis a szolgáltatók nem hárították át ügyfeleikre a tavaly kivetett, összesen 184 milliárd forintos terhet jelentő bankadót, amelynek első részletét szeptemberben, míg a második felét decemberben kellett befizetniük.
A bankok a hitelkamatok általános emelésehelyett jellemzően a betéti kamatok alacsonyabb szinten tartásával, illetve az éven belüli és a látra szóló kamatlábak csökkentésével igyekeztek kamatmarzsukat és ezzel a jövedelmezőségüket növelni. A pénzügyi szolgáltatásokhoz és termékekhez kapcsolódó díj-, illetve költségnövekedések mind a pénzpiaci, mind a biztosítási szektorban jellemzően az infláció mértékén belül maradtak, azt követték le.
A hitelek esetében persze sok mozgásterük amúgy sem volt a pénzintézeteknek. A lakossági hitelállomány – az árfolyamhatás nélkül – az új folyósítások jelentős visszaesése miatt folyamatosan csökkent 2010-ben, illetve az alacsony kockázatú, hitelképes ügyfelek száma is hasonló tendenciát mutatott. A bankok a hitelfelvételi kedv megtartása érdekében ezért nem hajtottak végre jelentős díjtételemeléseket. A PSZÁF jelentése szerint a már meglévő kölcsönök kamatainak változtatása során is fokozott figyelemmel jártak el annak érdekében, hogy az esetleges emelések hatására ne emelkedjen a fizetési nehézségekkel küzdő ügyfeleik száma.
Az extra terhek egy részét tehát a lakossági megtakarításokon, a betéti kamatok alakításával igyekeztek visszahozni a bankok, s ez jól megfigyelhető a kamatszintek változásán. Míg tavaly az első fél évben a betétek kamata a háromhavi Bubor folyamatos csökkenésével együtt mozogva követte a piac változását, addig júniustól erőteljes elszakadás indult meg. (A Bubor, vagyis a budapesti bankközi kamatláb egy referenciaadat, amely azt mutatja, hogy a hazai bankok milyen átlagos kamatszint mellett nyújtanak egymásnak hitelt – ebben az esetben három hónapra.)
A hónap során bekövetkezett drasztikus eltávolodás (háromhavi Bubor 5,23 százalék, az átlagos betétkamat 4,55 százalék) eredményeként létrejött marzs kissé szűkült ugyan az év utolsó hónapjaiban, de az eltérés továbbra is markánsan jelzi, hogy az év második felében a betéti kamatok csökkentésével javította a szektor jövedelmezőségét.
A második fél évben különösen a rövidebb futamidejű és a látra szóló betétek kamata csökkent, ám általános volt az a gyakorlat is, hogy a bank a kamat mértékén ugyan nem változtatott, ám megemelte az adott kamatsávokhoz tartozó elvárt betétösszeg mértékét – vagyis ha például korábban egy hatszázalékos kamatot százezer forintos megtakarítással is el lehetett érni, akkor ehhez a második fél évtől már 150 ezer forint kellett.
Az egyéb pénzügyi szolgáltatások, például a számlavezetéshez kapcsolódó díjak vizsgálata során arra jutott a felügyelet, hogy a meglévő termékek esetében jellemzően az infl áció mértékével megegyező mértékben nőttek a költségek. Emellett érvényesítették a számlákhoz kapcsolódó szolgáltatások díjaiban bekövetkező külső változásokat is, így például a postaköltség vagy az SMS-küldés díjának emelkedését. Nem volt ritka az sem, hogy megszüntettek korábban biztosított kedvezményeket, az addigi nulla forint helyett az intézmények a tényleges költséget kezdték el alkalmazni.
A pénzintézetek költségeiket egyéb módokon is igyekeztek csökkenteni: új típusú számlacsomagok jelentek meg, amelyekben a netbanki szolgáltatásokat különböző díjkedvezményekkel népszerűsítik, de az ügyfeleket a meglévő konstrukciók esetében is engedményekkel igyekeznek a személyes ügyintézés helyett az elektronikus és internetes szolgáltatások igénybevételére ösztönözni (az internetes számlák legtöbb esetben díjmentesek).
A PSZÁF a bankok és a takarékszövetkezetek mellett megvizsgálta a pénzügyi vállalkozások (például a lízingcégek), a biztosítók és a befektetési szolgáltatók (brókercégek) árképzését is. Előbbieknél nem találtak jelentős változásokat a feltételekben, ahol volt, ott alapvetően a refinanszírozó bankok által végrehajtott módosításokat hárították tovább, illetve a pénzügyi csoportokhoz tartozó szereplőknél a csoport árképzési gyakorlatával összhangban alakítottak a költségeken.
Emellett jellemző viszont a jól fizető adósok honorálása, valamint különféle fizetési kedvezmények nyújtása annak érdekében, hogy a problémás, késedelmes ügyletek aránya ne növekedjen tovább. A biztosítók esetében nagyon nem volt mit vizsgálni, hiszen a vagyonbiztosításoknál csak a vagyontárgy értékkövetésén alapuló indexálás (ez általában az infláció követését jelenti) eredményezhet díjemelkedést, míg az életbiztosításoknál a szerződési feltételekben meghatározott kereteken belül mozoghatnak a díjak. A befektetési szolgáltatók árképzését alapvetően az erősödő termék-, jutalék- és díjverseny határozta meg. A kondíciók változásai általában a díjstruktúra egyszerűsítését szolgálták, s bár előfordultak emelések, de csökkentések is.
