Kézműves borászok: Mini maximalisták
A kézműves borászat mibenlétét szakmán belül is kisebbnagyobb viták övezik. Akadnak, akik azt is megkérdőjelezik, hogy ez a kategória egyáltalán létezik, és nem csupán vevőcsalogató marketingfogás. Az egyik szakmai blog szerzője úgy véli, a helyzet olyan, mint amikor valaki az esküvője előtt öltöny után kajtat: megveheti egy konfekcióüzletben, a legdrágább szalonban, ahol még méretre is igazítják, és választhatja a legjobb szabót a környéken, aki egyedi darabot készít neki. Utóbbi megoldás nem jobb, nem rosszabb, mint az első kettő, egyszerűen csak más.
A kézműves borászatokat általában egy-két személy vagy a szűk család működteti: a tagok szervezik és felügyelik a munkálatokat, és az ő feladatuk, hogy mindenről gondoskodjanak a borcímke megtervezésétől kezdve a forgalomba hozatalon át egészen a marketingig.
A kézművesség természetesen nem zárja ki az alkalmazottak, idénymunkások foglalkoztatását, de a feladatok zömét jellemzően a borász végzi, ezért a bor jellege, stílusa egyedi, a birtokmérete pedig erősen korlátozott.A hozzáértők a legnevesebb magyar kézműves borászok között emlegetik például Balassa Istvánt, Szászi Endrét, Szecskő Tamást vagy Kaló Imrét.
– A borászatba egyszer csak beleszeret az ember, általában egy életre – mondja a 34 éves Bodor Bence, aki cabernet francjával a 2010-es villányi borversenyen nagy aranyérmet nyert, és elhozta a legjobb cabernet francért járó díjat is. A Szent Györgynapi Siklós 2010 Borversenyen pedig cabernet sauvignonja lett a legjobb kistermelői vörösbor. Bodor Bence számára gyerekkorától nyilvánvaló volt, hogy borász lesz.
– Nyolcéves voltam, amikor az apám megengedte, hogy traminit derítsek. Órákig ott ültem az üveg mellett, és vártam, hogy leülepedjenek a zavarosságot okozó anyagok – meséli a Szent István Egyetemen mezőgazdasági és élelmiszer-ipari mérnökként végzett szakember, aki ma már 13 hektáron gazdálkodik a Villányi–Siklósi borvidékhez tartozó Diósviszlón.
Több mint tíz éve járt először a Baranya megyei településen. –Amikor felsétáltam a Cser-hegyre, és lenéztem, tudtam, hogy ez a terület kell nekem. Ültetvénytelepítési és birtokfejlesztési hitelből indultam el. Bár évente 60-70 ezer palack bort tudnék előállítani, csak a szőlő töredékét dolgozom fel – teszi hozzá Bodor Bence.
Mint mondja: a szőlő az első években csak viszi a pénzt, de a borászatban mindent más léptékben kell mérni. Egy-két roszsz évjárat nem vághatja földhöz az embert – ehhez azonban 60-70 százalékban visszatérő vevőkörre van szükség. –Ami a technológiát, kutatás-fejlesztést, gyakorlati tapasztalatokat illeti, legalább kétgenerációs hátrányunk van például a franciákkal szemben. A fiatal magyar borászok többsége azonban annak ellenére jó úton jár, hogy – különösen a gazdasági válság kezdete óta – igencsak beszűkült a prémium kategóriás borok piaca, és a bankok a korábbinál lényegesen szigorúbb feltételeket támasztanak a fejlesztésekhez szükséges hitelekhez – véli Bodor Bence.
Bár a környéken és a szakmában borainak egy ideje már híre van, a Bodor-féle cabernet franc, cabernet sauvignon, rozé és kékfrankos csak a napokban került fel először egy neves pesti vinotéka polcaira. A sikerhez a borversenyeken elért eredményeken kívül a többi között kitartás, igényes arculat és a szakmai ismeretségek hálója kellett.
– Isten ments, hogy a boraim valaha is nagykereskedelmi forgalomba, hipermarketek polcaira kerüljenek – jelenti ki határozottan a 25 éves Ruppert Márton is, aki a Balatonfüred–csopaki borvidéken, Tagyonhegyen gazdálkodik 1,5 hektáron.
A Martinus Borház is pályázatok segítségével és saját tőkéből próbál előrejutni, de vezetője bevallja, nem sok jut marketingre, úgyhogy kreatívnak kell lenni: borcímkéit formatervező ikertestvére készítette.
– Aki kis szereplő, gyakran szorul barátok, ismerősök segítségére A fiatalok, az egy környékre való borászok között általában jó az együttműködés. Most szervezzük például egy honlapra a Balaton környéki borászatokat, hátha így könnyebb lesz vevőt csalogatni – mondja RuppertMárton, aki sok időt tölt Budapesten, mert borászatot tanul a Budapesti Corvinus Egyetemen. – Általában már egy-két hét után nagyon hiányzik a szőlő, de tudom, hogy az egyetem segít bekerülni az igazi szakmai körforgásba, és itt tanulom meg a megfelelő szemléletet. Az kevés, hogy gyerekkorom óta látom a környékbeliek által elkövetett hibákat. Néhány hónapra külföldre is szeretnék kijutni –teszi hozzá.
Ruppert Márton édesapja is borászkodott, ezenkívül az egyik rokonánál tanulta a szakma alapjait. Tisztában van azzal, hogy vállalkozása pár évig csak a pénzt fogja nyelni, hiszen nem elég a jó bor, a borversenyeken, szakmai rendezvényeken, bemutatókon is részt kell venni, ami szintén nem olcsó. Szerinte sokat segíthetnének az uniós és a fiatal gazdáknak szánt pályázatok, de ezek zöménél kikötés, hogy a cégnek legalább két lezárt üzleti éve legyen, vagy a kért támogatás nem haladhatja meg az előző év árbevételét.
Prácser Hajnalkának és ifj. Prácser Miklósnak is örökölt szenvedélye a borászat. Ők azonban már túl vannak azokon a nehézségeken, amiket az első évek jelentenek a kis borászatok életében: a testvérpár az 1989-ben alakult tokaji Erzsébet Pince második generációját képviseli. Kis tételekkel dolgoznak, éves termelésük jó évjáratokban tízezer palack.
– Ami az ültetvények méretét illeti, nem akarunk ennél nagyobbra nőni, most már az igényes vevőkör kialakításán dolgozunk. A cél, hogy még több jó étteremben, vinotékában ott legyen a borunk itthon. Az európai piacok mellett az amerikai és távol-keleti megjelenés lehetőségét is fontolgatjuk, hiszen ott is egyre keresettebbek a száraz, és a nagy édes borok Tokajból – mondja ifj. Prácser Miklós, aki korábban az USA-ban tanult ösztöndíjasként egy kertészeti kutatóközpontban. Hidegtűrő szőlőfajtákkal foglalkozott, majd Argentínában dolgozott a Bodega Tapiznál, vörös- és fehérborokkal. Az Erzsébet Pincénél jelenleg ő felel a borászati munkáért, technológiai kérdésekért, testvére pedig az üzlet vezetéséért.
– Évi 20-30 ezer palack bor egy-két állandó alkalmazottal is képes lehet biztosítani egy család megélhetését, de ehhez viszszatérő vevőkörre van szükség, és teljes elkötelezettségre, sok munkára. Ifj. Prácser Miklós tapasztalatai szerint a külföldiekvásárolnak nagyobb mennyiséget – 1-2 karton bort – a helyi termelőktől, míg a magyar látogatók jellemzően egy-két üveggel visznek csak.
