Röviden

Fellegi: újabb keleti kérője van a Malévnak

Az eddigi két jelölt mellett immár egy harmadik befektető is érdeklődik a Malév iránt – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Közlése szerint az új érdeklődő is keletről jön, a miniszter nem lát veszélyt az ázsiai multik európai bevásárlásaiban. A diverzifi kálást e téren is fontosnak nevezve utalt arra, hogy Pekingben és Moszkvában már a pénzügyi együttműködés lehetőségeiről is tárgyalt. (MTI)

Nő az infláció, de lassul a termelés növekedése

A magyar gazdaság megítélése és a pénzügyi folyamatok alakulása szempontjából döntő jelentősége lesz annak, hogy menynyire lesz hiteles a három százalék alatti államháztartási hiány középtávú fenntarthatósága, és ez függ a kormány 600–800 milliárd forintos csomagjától – áll a GKI elemzésében. 2011-ben 2,7 százalékkal nő a magyar gazdaság, ez az ütem nagyobb az Európai Unió átlagánál. Az ipar a tavalyi tíz százalékot meghaladó növekedés után idén várhatóan kilenc százalékkal többet bocsát ki, a beruházások a múlt évi közel négyszázalékos visszaesés után idén már négy százalékkal bővülnek. (MTI)

A német munkaerőpiac átalakult a válság miatt

Átrendezte a német munkaerőpiacot a válság: bár a munkanélküliség tartós emelkedése – hála a megelőzésre gondot fordító gazdaságpolitikának – elmaradt, az egyes foglalkozási ágakon belül jelentős eltolódás ment végbe – írja a Der Spiegel. Egyre több „egyszerű” munkahely tűnik el, a kvalifikált, magas fokú képzettséget igénylő munkákban viszont új munkahelyek jönnek létre. Az „ipari tartománynak” számító Baden-Württembergben, például az elektronikai iparban a 2008 és 2010 között eltelt két évben a betanított dolgozók 10 százaléka vesztette el munkahelyét, de a mérnököknél 6 százalékos bővülés mutatkozott. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.