Orbán a Népszabadság Surányi-cikkét dicsérte

– Nem szabad hagyni, hogy csak az euróövezeti országok erősítsék közös valutájukat, a magyar kormánynak a forint erősítésén kell dolgoznia, és akkor nem lehet probléma – közölte Orbán Viktor az euró–forint árfolyam lehetséges alakulása kapcsán, emlékeztetve, hogy a monetáris tanács hamarosan átalakul, és az új tagok többségben lesznek.

– A következő két-három hónapban a monetáris politika átalakításával létre kell hozni a kormány és az új, kibővülő monetáris tanács között az együttműködés higgadt és hatékony formáját, a mostani ugyanis káros a gazdaságra – tette hozzá. Ezen a ponton a miniszterelnök felidézte, hogy a Népszabadságban egy éve Surányi György volt MNB-elnök írt egy cikket a pénzügyi válságról, illetve a jegybank monetáris politikájáról.

A Surányi javaslatokat elő kell venni, újra meg kell nyitni a tavaly ősszel a sajtóban lezajlott vitát, amely a monetáris politika eszközeiről és céljairól szól – mondta, hangot adva azon véleményének: a Surányi-cikkre az MNB-elnök meglehetősen „pokróc” módon válaszolt. A sajtótájékoztatón Orbán Viktor a monetáris politikát úgy írta le, hogy az „a lassú mozgású sportok közé tartozik”, vagyis nyugodtság kell hozzá, nem lehet „rángatással” kezelni. A miniszterelnök cáfolta és téveseknek nevezte azokat a sajtóhíreket, miszerint a kormány az inflációs cél emeléséről döntött volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.