A sukorói felmondás szabálytalan?

A King’s City befektetői éles hangú levelet írtak Matolcsy Györgynek. Nem csak arra hívták fel a figyelmét, hogy szerintük szabálytalanul bontotta fel a kaszinókoncessziós szerződést, s úgy fogalmaznak: a kormány munkatársai a projektet el kívánják pusztítani. A koncesszió miatt a Kehi feljelentést tett.

A King‘s City befektetői csoport (Ronald Lauder és Fred Langhammer) szakítva szokásukkal, megszólaltak, s szokatlanul éles hangú levelet küldtek Matolcsy Györgynek, amiben felhívják a figyelmét, hogy az állam jogszerűtlenül járt el, amikor felbontotta a konceszsziós szerződést, amely a kaszinó alapítását engedélyezte a befektetőknek – értesült lapunk a befektetőkhöz közeli forrásokból. A levél – amelyet eljuttattak az ügyben az állam nevében eljáró két ügyvédi irodának is – leszögezi: az állam úgy bontotta fel a kaszinókoncessziós szerződést, melyet a King‘s City megvalósítására még a Bajnai-kormány ideje alatt kötöttek, hogy annak indoklása nem szabályos, s nem is állnak fenn a szerződés felbontásának feltételei.

Az ilyen ügyekben szokatlan hangvételű levél szerint a minisztérium eljárása nemcsak a szerződés szabályaival, de a polgári törvénykönyvvel is szembemegy. Az érezhetően indulatos levélben hangot adnak annak a nézetüknek, hogy a kormány illetékesei a beruházás aláásásán dolgoznak, amit szerintük mi sem bizonyít jobban, mint hogy az illetékesek az elmúlt hónapokban nem voltak hajlandók a befektető képviselőivel találkozni, rendezendő az aktuális ügyeiket, s ezzel is megsértették a polgári törvénykönyvet, lévén szerződésben álló felekről van szó. Az ügyet ismerők szerint a befektetők türelme elfogyott, s ez a levél már jele annak, hogy jogi úton keressék az igazukat –igaz, semmilyen konkrét, erre utaló jel nincs.

Ám alighanem a másik oldalon is így érezhetik. Az mindenesetre biztos, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke azért tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen, mert álláspontjuk szerint már a koncesszió megkötésekor felmerül a hűtlen kezelés és a hivatali visszaélés gyanúja. Álláspontjukat több olyan dokumentummal támasztották alá, amely szerint a befektetők és a koncessziós szerződést kiíró minisztérium egyes képviselői a kiírás előtt több alkalommal egyeztettek – szakmai kérdésekről. Gaál Szabolcs Barna elnök Oszkó Péter és Veres János érintettségéről beszélt, de úgy nyilatkozott, a feljelentés több volt kormánytagot is nevesít. Sajátos módon azonban nem kívánta elárulni, kiket. A Kehi elnöke különben már eddig is ismert tények alapján tett feljelentést, olyan ügyben, amelyben már nyomoz a hatóság. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője lapunknak azt mondta: három nap alatt kell dönteniük a feljelentés sorsáról, s meg kell vizsgálniuk azt is, hogy a már folyamatban lévő ügy keretén belül vagy külön eljárásban nyomoznak majd – ha úgy látják, hogy a feljelentés alapos. A befektetők és a kormányzat illetékesei közötti kapcsolatot azonban nem tiltja törvény: a jelenleg működő kaszinók esetében is az alapítók kezdeményezték a koncessziós pályázat meghirdetését.

Veres János volt pénzügyminiszter az MTI-nek cáfolta érintettségét. Oszkó Péter pedig a Kehi-elnök és Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szavai alapján lapunknak azt mondta: inkább neki lenne oka jogi lépésekre. Emlékeztetett: ő kérte a állam (MNV Zrt.) és a Joav Blum közötti telekcsere-szerződés semmisségének megállapítását. Szerinte nem igaz, hogy a PM munkatársai felhívták a figyelmét a koncesszió szabálytalanságára. Ő kérte, vizsgálják meg, van-e mód a pályázat eredménytelennek nyilvánítására. Miután kiderült, hogy így a befektetők kártérítésért perelhetnék az államot, olyan megoldásra törekedtek, amellyel ez megelőzhető. A szerződést tehát megkötötték, de abba – az ő kezdeményezésére – olyan garanciákat építettek, amelyek alapján a NGM fel tudta bontani azt, mondván, a befektető nem tudta felmutatni a megvalósításhoz szükséges területet, amely a tulajdonában és a birtokában is van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.