Berlin enged Párizsnak
Versenyképességi paktum formálódik abból a vitából, amelyet Berlin és Párizs irányított az utóbbi hetekben. Előbbi nem rajongott a gazdasági kormányzás ötletéért, de legalábbis ki akarta azt terjeszteni mind a huszonhét tagállamra, míg utóbbi az eurózónára szűkítené a gazdaságpolitikai egyeztetést. Az alkufolyamatban fordulópontot hozott, hogy Sarkozy francia elnök belement a lisszaboni szerződés módosításába az állandó pénzügyi alap létrehozása végett,míg cserébe Merkel német kancellár elfogadta, hogy az euróövezeti szabályrendszerben a túlzott deficitért járó büntetések alkalmazása mégsem lesz teljesen automatikus, hanem a tagállamok további szavazatán múlik a döntés. Aztán néhány héttel később a két vezető bedobta a köztudatba, hogy sokkal szorosabbra kellene fonni a gazdaságpolitikai egyeztetést, s kiterjeszteni azt a nyugdíjkorhatár meghatározására, a vállalati adók szintjére és a közszféra béreire. A pénzügyi válságra, s azon belül az eurózóna számos országának krízisére adandó válaszokat fogalmazzák most Berlinben és Párizsban, de még nem alakult ki minden tekintetben a közös vélemény. Ezért nem várható nagy bejelentés pénteken. S nem azért, mert más tagországok érdemben bele tudnának folyni a paktum szövegezésébe.
Uniós források szerint minden az asztalon van. Szó szerint, hiszen pénteken ebéd közben tekinti át a helyzetet huszonhét állam- és kormányfő. Az átfogó válasz ugyanis sok elemet tartalmaz, s azok még nem álltak össze stratégiává. Görögország tavaly tavaszi megsegítése után az eurózóna tagországainak kormányai ideiglenes pénzügyi alapot hoztak létre a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együtt, s ebbe az európaiak 440 mil liárd eurót helyeztek, pontosabban ekkora összegű hitelfelvételt garantálnának. Még pontosabban csak 250 milliárdot, mert a legjobb hitelminősítés megkövetel tartalékokat, illetve a megsegített országok biztosítékaira nem lehet számítani. Arról már decemberben megállapodtak, hogy 2013-tól állandó alappá változik ez az ideiglenes alap, ehhez módosítani kell a lisszaboni szerződést – amivel kapcsolatban az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága a héten fenntartásait hangoztatta. Ám 2013 még messze van. Írországot az ősszel segítették meg, s januárban kiújultak a félelmek Portugália és Spanyolország adósságterheivel kapcsolatban is. Ráadásul alig találni elemzőt, aki bízna benne, hogy a GDP 150 százaléka felé tartó görög államadósságát Athén törleszteni tudja. Gyors megoldásokat kellene találni, hogy egyrészt rugalmasabbá tegyék az ideiglenes alapot, legalább 440 milliárdra növeljék a hitelezési képességét, s enyhítsék a görög és az ír terheket, mentesítsék a központi bankot (EKB) az államkötvény-vásárlások szokatlan módon vállalt kötelme alól.
Minthogy azonban Németországban idén hét tartományban rendeznek választásokat, a német kormány kerülni szeretné a lépésről lépésre megközelítést, hogy néhány havonta parlamenti vitát kelljen szerveznie valamilyen újabb mentőakció vagy pénzügyi kötelezettség vállalása miatt. Egyszeri nagy alkut kíván kötni, kész engedni a franciáknak, hogy az eurózóna működjön szorosabban együtt a gazdaságpolitikák összehangolásában, de egyben szigorú költségvetési magatartást vár, s kötelezne minden részvevő tagállamot alkotmányának megváltoztatására, s a deficit és adósságplafonok rögzítésére. Ahogy egyébként az Németországban (és Ausztriában) már megtörtént, s a lényegében kiegyensúlyozott büdzsé kötelmének előírásával Berlin sarokba is szorította partnereit.
A német–francia csomag szervesen kapcsolódik az Európai Tanács állandó elnöke által vezetett munkacsoport ajánlásaihoz a költségvetési politikákat és a versenyképességi mutatókat illetően, amelyek váza megtalálható abban a hat jogalkotási javaslatban, amelyet a magyar elnökségnek kellene törvényerőre emelnie a fél év végéig. Mint uniós források megjegyzik: a nyugdíjkorhatárra, az adókra vagy a jövedelmekre vonatkozó új felvetések még mélyebbre ásnának a versenyképesség igazi tényezőinek feltárásában, hiszen az eurózóna pénzügyi válságának egyik oka az, hogy Németországhoz és Ausztriához képest az összes többi tagállamnak romlott a teljesítménye, vagyis a gazdaságok távolodtak egymástól, ahelyett, hogy közeledtek volna. A formálódó új megállapodás nyomán azonban számos elemző máris azon töpreng, hogy a gazdaságpolitikák szorosabb egyeztetését, a költségvetési és adósságmutatók szigorúbb számonkérését, a versenyképesség alakulásának megfigyelését, az együttműködés további területekre való kiterjesztését és a 2020-as növekedésösztönző politikákat magába foglaló „átfogó megközelítés” valóban alkalmas lesz-e arra, hogy a távolodás folyamatát visszafordítsa.
– Nem baj, ha az európaiországokgazdaságpolitikája „elnémetesedik”, ha Németország még inkább európaivá válik közben – mondta José Luis Zapatero spanyol miniszterelnök az egyeztetés alatt álló elképzelésekre reagálva. A még nagyobb szigorúság és a még mélyebb gazdaságpolitikai integráció keretében új jogosítványokkal ruháznák fel az említett pénzügyi alapot, amely esetleg – bár erről még folynak a viták – a bajba jutott országok kötvényeit is vásárolná, vagy hitelt nyújtana nekik saját papírjaik visszavásárlására, mérsékelné a támogatott országoknak nyújtott hitelek kamatát, illetve elnyújthatná a viszszafizetés időszakát, akár harminc évre. Az EKB élén a francia Jean-Claude Trichet-t valószínűleg váltó – ez is része persze a nagy alkunak – Axel Weber német jegybankelnök a minap éppen ilyen ötletekkel rukkolt elő.
