Sok ez, vagy kevés?

A hárommilliós, döntésre kényszerített sokaság mindössze három százalékát jelenti a 102 ezer, jócskán elmarad tehát a pénztárak bizakodó várakozásától, a tíz százaléktól. A vagyonkezelők most már azt számolgatják, hogy hány önálló intézményt tarthat életben ennyi tag, hiszen a kétezres létszám alá süllyedő pénztáraknak a törvény szerint is meg kell szűnniük. De ez nem azt jelenti, hogy csak ezek szűnnek meg, elvégre gazdaságossági szempontok is vannak.

Csupán négy vagy öt maradhat talpon, becsli a jövőt a Pénztárszövetség. Általuk életben marad maga a rendszer, az elv, hogy a nyugdíj nem az állam ajándéka, hanem olyan jövedelem, amely erős szálakkal kötődik egy élet értékteremtő teljesítményéhez.

Látszólag nem száll ezzel vitába az állami nyugdíjszisztéma sem, hiszen a juttatás megállapítása során ott is munkában töltött évekről, adózott fizetésekről kell számot adni, aki tehát többet dolgozott, nagyobb volt a keresete, járadékosként is jobb helyzetbe kerül majd. Mégis, nagy keresetű „élmunkás nyugdíjasunk” legfeljebb a társainál, a többi társadalombiztosítási nyugdíjas ellátásánál kaphat majd többet, nyugdíja pontos összegéről azonban legfeljebb majd a kifizetés évében, az akkori szabályok szerint lehet mondani bármit is. Az ő megélhetése ugyanis alapvetően most már mindig attól függ, hogy az éppen aktív dolgozóktól mennyi pénzt lehet bevasalni nyugdíjjárulék címén (ez az úgynevezett felosztó-kirovó rendszer). Magyarországon ma az aktívak – kis leegyszerűsítéssel tehát a nyugdíjjárulék fizetésére kötelezhetőek –aránya 55 százalék körüli. Az intézményes formában nem dolgozók között ugyan nemcsak nyugdíjasok, hanem háztartásbeliek és munkanélküliek is vannak, továbbá a statisztikák az inaktívak táborába sorolják a szürkegazdaság szereplőit is, mégis, az 55 százalékos arány valami olyasmit jelent, hogy százezer forint nyugdíj folyósításához közel százezer forintot el kell venni egy bejelentett munkavállalótól. Ha emelni kell a nyugdíjakat – márpedig a törvény szerint néha kell –, akkor még többet kell elvenni.

Csak a 102 ezer magán-nyugdíjpénztári tag időskori jövedelme nem fog teljes mértékben függeni a mindenkori aktív munkavállalók arányától és teherbíró képességétől. Ők a gazdasági miniszter szavaival élve ugyan most „kiszerződtek az állami nyugdíjrendszerből”, azaz időskori állami ellátást csak az eddig megszerzett szolgálati éveik alapján kaphatnak, ám ha az Alkotmánybíróság, vagy egy másik kormány ismét igazságossá és egyenlővé teszi a rendszert, azaz a nyugdíjjárulékot (bárhogy hívják is) fizetők újra szereznek nyugdíjjogosultságot is, akkor az összehasonlítás könnyűvé válik: a nyugdíjszelvényeket egymás mellé téve látszik, hogy ki döntött jól.

Bizonyára mindkét táborban lesznek, akik megbánják mostani lépésüket. De, ha a maradók jelentős része a nyertesek között érzi majd magát, akkor e 102 ezer pénztártag tapasztalata minden akkori, a terhekkel magára hagyott munkavállaló érzelmein igen erős nyomot fog hagyni.