A tulajdonos mentheti meg a lőporgyárat

Az elmúlt év végén a felszámolás sorsára jutott a balatonfűzfői Rexplo 21 Lőpor Termelő és Kereskedelmi Kft. Amennyiben a cég valóban eltűnne a honi lőszergyártás palettájáról, akkor egy igencsak meghatározó és patinás szereplővel szűkülne az iparág.

A vállalat tulajdonosai a felszámolási eljárást azonban szeretnék megszüntetni, és újraindítani a termelést, mondván: ők kifizették az felszámolás elindítójának, az egykori anyavállalat Nitrokémia Zrt.-nek a tartozást, amely valamivel több mint 4 millió forint volt. Az érintett megyei bíróságon ugyanakkor azt mondták a Népszabadságnak, hogy a Rexplo valóban jelezte a számukra: visszafizette a kölcsönt a hitelezőjének, s kérték szüntessék meg az eljárást. A probléma ezzel azonban az volt, hogy mindezt későn tették meg. Mire fizettek, a felszámolási kérelem már jogerőre emelkedett.

Eltűnhetnek a Rexplo-termékek
Eltűnhetnek a Rexplo-termékek

Ebben a helyzetben már nem volt módjuk figyelembe venni a kérést, hiszen elindult az eljárás. Így egyezség keretében próbálhatják meg rendezni a helyzetet – tették hozzá. Korábban a vállalat részéről úgy nyilatkoztak: vannak kifogásaik a felszámolás elindításával kapcsolatban, ám most minden erejüket a termelés, a gyártás újraindítására fordítják, mert meg kívánják menteni a céget és a 45 alkalmazott munkahelyét. A kialakult helyzetben a megfelelő pénzügyi forrás előteremtése ugyanakkor nehézkesnek látszik a 2009-ben – cégbírósági adatok szerint – 573 millió forint árbevételt produkáló vállalatnál. Hogy mennyire lehet az, az a felszámolóbiztos szavaiból derül ki.

Vass Magdolna szerint a hitelezők által bejelentett követelés összege 290 millió forint, bár ez nem egyezik meg teljes mértékben a tevékenységet záró mérlegben szereplő követelés összegével, s folyamatban van a hitelezők által bejelentett követelések és a nyilvántartás szerinti követelések egyeztetése. Hozzátette: termelés sajnos nem folyik a gyárban, mivel erre nincs pénzügyi fedezet, ehhez körülbelül 40 millió forintra lenne szükség. Így jelenleg csupán a gyár őrzését végző dolgozóknak tudnak munkát adni. Egyébként szállítást sem végeznek, mert – mint kifejtette – a cég gyártásra és szállításra vonatkozó megrendeléssel nem rendelkezik, így szállítási kötelezettség nincs. Ezzel együtt a Bérgarancia Alapból (BA) fi zetik a dolgozók elmaradt járandóságát, a novemberi juttatáshoz szükséges igényt az alap már befogadta, s azokat hamarosan át is utalják az alkalmazottaknak, a decemberi fizetések esetében pedig folyamatban van az eljárás a BA-nál.

A felszámolóbiztos kérdésünkre ugyanakkor megerősítette: a cég korábbi vezetése jelezte szándékát, hogy a hitelezőkkel való egyezség megkötésével, a felszámolási eljárás befejezésével a lőporgyárat megmentené. Hogy ez a folyamat mennyire lehet sikeres, azt nem kívánták előrejelezni, „ez számunkra nem látható” – tették hozzá. A felszámolási eljárás során a vagyont kell értékesíteni, az pedig „sajnálatosan nem egyenlő a lőporgyár megmentésével”. Ráadásul nagyon szigorú környezetvédelmi és biztonságtechnikai előírások vonatkoznak a tevékenység megszüntetésére és az ingatlanok más célú hasznosítására is, amelyre a vagyon értékesítéséből pénzügyi fedezet nem lesz. Így Vass Magdolna szerint valóban csak az látszik megoldásnak, ha a tulajdonos, a Milrus-Service Kft. vagy forrásokat biztosít, vagy sikerül tőkeerős befektetőket bevonnia. Ennek lehetőségeiről próbáltuk megkérdezni a lőporgyár vezetőit is, ám azt a választ kaptuk: kérdéseinket a cég jogászához továbbították, ám azokra lapzártánkig nem érkezett válasz.

Már közel százéves a honi lőszergyártás

Lőszergyártás már a 1920-as évek elejétől folyt Magyarországon.

A tevékenység az ország egyik legjelentősebb vegyipari vállalatához, a Nitrokémia Ipartelepekhez köthető leginkább. Első termelési profilja a vadász- és hadilőporgyártás és más pirotechnikai készítmények előállítása volt.

Az évtizedek alatt a gyártás terén több teljes rekonstrukciót is végrehajtottak, amelyek során az olasz Fiocchi Munizioni céggel szoros együttműködés alakult ki. Így a rendszerváltáskor közös vállalatot is alapítottak, s a társaság Nike-Fiocchi néven futott. A Nitrokémia végül eladta az üzletrészét, ezt követően pedig többszöri tulajdonváltás volt. A cég így ma a svájci szakmai befektető, a Saltech AG kezében van, amely következtében a gyártás most Haltech Magyar Lőszergyártó Kft. néven folyik.

A most nehéz helyzetbe került, az ország egyik legpatinásabb lőporgyártó cégének tartott Rexplo 21 is a Nitokémiához köthető. Utóbbi vállalat a hatékonyabb gazdálkodása érdekében az ezredfordulót követően privatizálta a lőporgyártó tevékenységét, amely a Rexplo 21 Kft.-hez került, mint ahogy jogutódlással a munkavállalók is. A Haltechhez hasonlóan a másik meghatározó magyarországi lőszergyár, az MFS 2000 Magyar Lőszergyártó Zrt. is immár svájci tulajdonban van. A Sirokon felépített gyárban 1952-ben kezdődött a lőszergyártás a Mátravidéki Fémművek keretein belül.

A hadiipari felhasználású lőszerek mellett ennél a gyárnál is a 60-as, 70-es években jelentek meg a sportlőszerek. A vállalatnál a hazai gazdasági élet igencsak illusztris alakjai is feltűntek, hiszen Csányi Sándor, az OTP Bank első embere, pontosabban befektető cége a Bonitás 2002 Kft. is tulajdonosa volt az MFS-nek, a Wallis-csoportot alapító Nagy Györggyel együtt. 2008-ban viszont a svájci állami, Raug Holding AG vette meg a vállalatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.