A reform látszik az egyetlen megoldásnak

– A költségvetés részletei és a kormány egyes intézkedései megtörték az ország megítélésének tavaly elkezdődött javulását, a piaci szereplők körében kialakult bizonytalanságot, valamint a középtávú fenntarthatósággal kapcsolatos borúlátást csak a reformok részletes ismertetése oszlathatja el – mondta Suppan Gergely,a Takarékban elemzője egy tegnapi háttérbeszélgetésen.

Ezzel együtt a gazdaság kilátásai korántsem látszanak rossznak. A németországi konjunktúra erőteljesen húzza az exportvezérelt magyar gazdaságot, s a német növekedés várhatóan nem törik meg a közeljövőben.

A jegybank aggódik, hogy alacsony a beruházások szintje, ám a Takarékbanknál másképp látják: szerintük rengeteg kapacitásfejlesztő befektetés zajlik, de ezeket nem hitelből, hanem saját forrásból finanszírozzák a vállalatok. Suppan Gergely úgy véli, 2012-től a gazdasági növekedés már pusztán a bejelentett autóipari beruházások révén is 4 százalék fölé kerülhet. Az ipari termelés is jól alakul, az utolsó, tavaly decemberi, nyilvánosságra még nem hozott adat akár 20 százalék fölötti bővülést is mutathat, aminek alapja lehet többi között a Hankook új hazai kapacitásának üzembe állása. Az is felfelé húzhatta a mutatót, hogy – a szokásokkal ellentétben – a két ünnep között nem álltak le a német autógyárak, ami további megrendeléseket jelentett a hazai beszállítóknak. A mostani időszakban a termelés bővülése 13–15 százalék közé esik, majd a következő hónapokban 7-10 százalék körüli szintre állhat be. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy az ipari termeléssel sok baj nem lesz, a gazdaságot most a mezőgazdaság és az építőipar húzza vissza a leginkább – tette hozzá. Mindezek alapján, s a belső fogyasztás vártnál gyorsabb élénkülése miatt az elmúlt évben 1,4, míg idén 3 százalékos GDP-növekedésre számítanak.

A költségvetés fenntarthatóságát illetően az elemző kifejtette: az ország megítélése sokat javulhat, ehhez azonban a kiadási oldalon mintegy 600 milliárd forintos megtakarítási reformnak az utolsó fillérig teljesülnie kell, a kormánynyal szemben ugyanis igencsak nagy a szkepszis a pénzügyi piacon. Suppan szerint a reformoknak három év alatt kell beérniük: a válságadók és a magánnyugdíjpénztárakból befolyt pénzek ezt követően elfogynak, így akkortól kell a kiadáscsökkentések révén elért pozíciónak tartóssá válnia.

A költségvetési kilátásokkal és az egyszeri bevételekkel kapcsolatban az elemző kitért a nyugdíjrendszer átalakításából fakadó forrásokra. Megítélése szerint a mostani adatok alapján a pénztártagok legalább 98 százaléka visszalép –ahogy lapunk tegnapi cikkében megírtuk, múlt péntekig a 3,2 millió pénztártagból alig 31 ezren jelezték maradásukat. Ebben az esetben a magukkal vitt vagyon önmagában alkalmas arra, hogy az államadósságot 8 százalékponttal csökkentsék. A fel nem használt IMF-hitel visszafizetésével együtt pedig az államadósság GDP-arányosan 67 százalékra is apasztható lenne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.