Jövőre indul a cseh nyugdíjreform

Csehországban koalíciós egyezség született a jövő évben induló nyugdíjreform elveiről, ugyanakkor számos fontos kérdésben még nem jutottak közös álláspontra a három kormánypárt szakértői és vezetői. Jaromír Drábek, a munka- és szociálisügyi tárca vezetője szerint több megoldást és javaslatot elemeznek, ezért a végső döntés kora tavasszal várható.

Annyi bizonyos, hogy a nyugdíjreform jövőre indul. Akkortól legfeljebb öt magánnyugdíjpénztár, továbbá kizárólag állampapírokba befektető nyugdíjalap jönne létre. Ezek egyikébe utalnák kötelezően a negyven évnél fiatalabb adófizetők 2012-től a 28 százalékos nyugdíjjárulékuk három százalékát, ami 2015-től négyre emelkedne, további három esztendő múlva pedig öt százalékon állandósulna. A meghatározott korosztálynál idősebbek önkéntes alapon csatlakozhatnának ehhez a rendszerhez. – Okultunk Szlovákia példájából, ahol a huszonnégy százalékos nyugdíjalapból kezdetben tizenkettőt utaltak a magánpénztárakba, s emiatt évről évre legalább másfél millió euróval kevesebb pénz került az ottani állami szociális biztosítóba. Így most Pozsonynak drága kölcsönöket kell felvennie, hogy a jelenlegi járandóságok kifizetésére legyen forrása – érvelt Jirí Rusnok, csehországi szakértő.

A legkisebb kormánypárt, a Közügyek (VV) vezetői indítványozzák, hogy a nyugdíjreformról az alsóházban minősített többséggel döntsenek. Ekkora fölénye azonban nincs a kormánykoalíciónak, ezért a javaslattevők egyeztetéseket kezdeményeztek az ellenzéki cseh szocdemekkel (CSSD). – Nem akarjuk úgy elbizonytalanítani a polgárokat, mint Magyarországon és Lengyelországban, ahol a kormánypártok – kihasználva az erőfölényüket – lényegesen módosítottak a jogszabályon. Ha az ellenzékiekkel nem tudunk szót érteni, akkor nem ragaszkodunk a javaslatunkhoz– közölte megkeresésünkre Vít Bárta, a VV vezetőségi tagja. Érdeklődésünkre Bohuslav Sobotka, a CSSD ügyvezető elnöke kifejtette: pártja határozottan ellenzi a nyugdíjrendszer erőteljes privatizálását, s legfeljebb abba egyeznek bele, hogy a magánnyugdíjpénztárakban a polgárok önkéntes alapon takarékoskodjanak idős korukra. –Ennek a megoldásnak a részleteiről hajlandók vagyunk egyeztetni – tette hozzá.

A Polgári Demokrata Párt (ODS) vezetői az állam várható bevételkiesését az egykulcsos, tizenkilenc százalékos általános forgalmi adó bevezetésével szeretnék enyhíteni. Partnereik azonban ellenzik, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját megemeljék a jelenlegi tízről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.