A gazdaság szereplői bizakodnak

Legutóbb öt éve, 2006 elején járt olyan magasan a GKI Gazdaságkutató Zrt. konjunktúraindexe, mint most. Szezonális hatásoktól megtisztított értéke az idén januárban –6,3 pont volt a decemberi –7,6 pont után. Ezen belül a gazdaság szereplői jövőképének megszépülését jelzi, hogy az üzleti bizalmi index –1,8-ról januárban 0,5 pontra nőtt.

A GKI megállapítása szerint a 2009. tavaszi mélypont óta az üzleti várakozások dinamikusan javulnak, míg a fogyasztók várakozása a választások előtti hirtelen javulás utánmármásodik hónapja romlik, s a részindex a decemberi –24,1 pontról –25,8 pontra esett. A felmérés szerint az üzleti szférában, ha eltérő mértékben is, de valamennyi vizsgált ágazatban erősödött az optimizmus. Az iparban a változás csekély, az építőipari bizalmi index – a decemberi csökkenés után – januárban minimálisan növekedett, de érezhető jele még mindig nincs annak, hogy a szektor mély válságából kezdene magához térni.

A kereskedelmi bizalmi index sem menetel öles léptekkel előre, a szolgáltatási bizalmi index viszont belelendült, elsősorban az ágazatban várható forgalomnövekedés pozitív hatására. Azt nem lehet mondani, hogy bármelyik ágazat tízezrével szívná föl a munkanélkülieket a piacról, ilyen illúziót a lakosság sem táplál, erről tanúskodik, hogy a GKI kutatói a munkanélküliségtől való erősödő állampolgári félelmekről számoltak be.

Januárban egyébként a lakosság a saját pénzügyi helyzetének következő egy évét, valamint várható megtakarítási képességét is kedvezőtlenebbnek látta, mint decemberben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.