Megúsztaa börtönt a Vivendi-vezér

Három év felfüggesztett börtönbüntetéssel és 150 ezer eurós pénzbírsággal sújtotta egy párizsi bíróság a Vivendi korábbi teljhatalmú urát, Jean-Marie Messier-t, aki az egykori közüzemi szolgáltatót megalomán cégfelvásárlásokkal globális szórakoztatóipari és távközlési komplexummá fejlesztette. A vád ellene mérleghamisítás, a befektetők megtévesztése volt.

A cég egykori alelnökét, ifjabb Edgar Bronfman bennfentes kereskedelem vádjában találták bűnösnek, ő 15 hónap felfüggesztettet és ötmillió eurós pénzbírságot kapott. Más kérdés, hogy a belső információt hasznosítva 12,8 milliót keresett a tőzsdén. Társuk, Guillaume Hannezo pénzügyi vezérigazgató 15 hónapjához egy 850 ezres befizetési csekket mellékeltek. Érdekesség, hogy tavaly januárban egy New York-i bíróságon lefolytatott perben Messier-t és Hannezót felmentették ugyanezen vádak alól, mondván; nem őket, hanem a vállalatot terheli a felelősség.

Messier az 1800-as évek elején vízszolgáltatóként megalapított Vivendit majdnem csődbe vitte az ezredfordulón, miután 23 új profillal, s az ezekhez kötődő cégek felvásárlásával bővítette a vállalatbirodalmat. A Vivendihez tartozott a világ legnagyobb zenekiadója, a Warner Music, számos fizetős tévécsatona, a Universal filmstúdió, és a Seagram szeszesitalgyártó, de volt saját mobilszolgáltató és videojáték-gyártó vállalata is. A túlköltekezés, a 60 milliárd eurót felemésztő átgondolatlan cégfelvásárlások okozták a Vivendi vesztét. Ezt elkerülendő próbálta meg Messier hamis információkkal mesterségesen a magasban tartani a Vivendi részvényárfolyamát, elleplezve, legalábbis bagatellizálva a 35 milliárd eurós adósságban testet öltő pénzügyi gondokat.

Nem sikerült. A vezérigazgatót 2002 júliusában távozásra bírták, ő maga előbb 20,5 millió eurós végkielégítésre tartott igényt, de a botrányt látva végül lemondott erről. Ezt követően jelentették fel a hatalmasat bukó kisrészvényesek. Messiert az árfolyam-manipuláció vádja alól felmentették, a többiben viszont bűnösnek találták a hat éven át húzódó bírósági eljárás után. De még nincs vége, mivel ügyvédei fellebbezést fontolgatnak az ítélet ellen. Érdekesség, hogy maga az ügyész is a vádlottak felmentését kezdeményezte, de a vizsgálóbíró ezt figyelmen kívül hagyta. Júniusi meghallgatásán egyébként Messier elismerte, hogy vétett hibákat, de kitartott amellett, hogy helyes volt elképzelése, miszerint egy kézbe kell venni a tartalomszolgáltatást és a terjesztést. Csak az idő nem érett még meg erre – védekezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.