Adóelőny a kisebb vállalkozásoknál

Az adóváltozások miatt sokat nyerhettek a dolgozók azon, ha a tavalyi év után járó bónuszokat nem decemberben, hanem idén kapták meg. A tapasztalatok szerint az adóelőnnyel a multikkal szemben szívesebben élnek a kisebb cégek.

Sok cégnél fontolhatták meg tavaly decemberben, hogy a bónuszokat, egyéb év végi kifizetéseket inkább 2011 elején fizessék ki a dolgozóknak, hogy kihasználják az egykulcsos adórendszerben rejlő előnyt. Az egyik legnagyobb adótanácsadó cég, a KPMG adópartnere, László Csaba úgy látja, főleg a szolgáltató szektorban elterjedtek ezek a kifizetések, de azokban az iparágakban is számíthatnak erre a munkavállalók, ahol az emberi teljesítmény nagy hatással van a pénzügyi eredményre.

Mecénások bálja. A jutalmaknál is jól jött az alacsonyabb szja-kulcs
Mecénások bálja. A jutalmaknál is jól jött az alacsonyabb szja-kulcs

Idéntől 16 százalékos szja-t kell fizetni a bér, vagy bér jellegű kifi zetések után, míg tavaly még 17, illetve 32 százalékos kulcsokból állt az összevonandó jövedelmekre alkalmazott szja-tábla. E terhek persze a szuperbruttó miatt magasabbak voltak, de ez mindkét évre érvényes megállapítás. Vagyis a bónuszokat jóval kedvezőbb feltételekkel lehet idén felvenni, mint tavaly. Ennek ellenére nem mindenhol élnek a lehetőséggel. Van, ahol szóba se jön ilyen kifizetés, máshol attól félnek, hogy ezt trükközésnek veszi az APEH, vagy megszokásból ragaszkodnak a decemberi elszámoláshoz: a dolgozók így karácsony előtt, a nagybevásárlások idején jutnak extra pénzhez.

Nem a cég méretétől függ, mikor fi zetnek bónuszokat, ha egyáltalán van rá mód. Az adószakértő tapasztalatai szerint akár egy nemzetközi cég láncolatába tartozó magyarországi egységnél is lehet annyira rgalmatlan a bérpolitika, hogy az adóelőny ellenére ne változtassanak a kifizetések megszokott rendjén.

Pedig van benne logika, hogy az adott év egészét figyelembe véve ismerjék el a teljesítményt a vállalatoknál. A tőzsdei cégeknél például általában megvárják az üzleti év lezárását, s csak ezután kerül a részvényesek elé a javaslat a jutalmakról, bónuszokról. Arra természetesen van mód, hogy már hamarabb előleget kapjanak az arra jogosultak, hiszen az év vége felé ha fillérre pontosan nem is, de nagyságrendileg belőhető, hogy a cég teljesítette-e éves üzleti tervét.

Tapasztalatok szerint a cégeknél általában egy–hat hónapnyi bérnek megfelelő bónuszokat fizetnek ki, de van példa a teljesítmények ennél is méltányosabb elismerésére. Arra azonban még több példa van mostanában, hogy a cégek egyáltalán nem fi zetnek extra pénzeket. A Pick-Délhús-csoport vezérigazgatója, Kovács László arról tájékoztatott, hogy a válság miatt igencsak nehéz év volt a tavalyi, így egyszerűen nem volt mit bónuszként kiosztani a dolgozóknak.

Ahol volt ilyen kifizetés, ott is inkább szemérmesen hallgattak annak ütemezéséről. Az ISD Dunaferrnél például csak anynyit közöltek lapunkkal, hogy a munkavállalóknak járó juttatásokat az aktuális jogszabályok szerint, a szakszervezetekkel kötött kollektív szerződés szerint fizetik ki.

Máshol közlékenyebbek voltak. Az egyik legnagyobb hazai élelmiszer-ipari vállalatnál kérdésünkre a cég egyik vezetője úgy reagált, hogy az elmúlt évre vonatkozó jutalmakat áprilisban fizetik majd ki, ám ebben nincs rendkívüli, ezt nem az adórendszer változása miatt teszik, évek óta ez a gyakorlat a vállalatnál. Mint megjegyezte: az adóelőny felvetése inkább a 13. havi fizetések esetében jöhetett volna szóba, de azt a társaság novemberben, még a karácsonyi bevásárlások előtt átutalta, ami ugyancsak bevett szokás náluk.

Nem módosítottak a bónuszok, jutalmak kifizetésének átütemezésén a Zala megyében két üzemet is működtető, elektronikai készülékek összeszerelésével foglalkozó Flextronicsnál sem. Hetényi Márk pénzügyi igazgató érdeklődésünkre azt mondta: társaságuknál negyedévente járhat egyes dolgozóknak bónusz, s ezeket egy kivétellel még tavaly kifizették. Hozzátette: csak az utolsó negyedévre járó bónuszt fizették az új év elején, de ez régóta bevett gyakorlat náluk, nincs öszszefüggésben az adóváltozásokkal. Zalatnai László, a Zala Volán Zrt. vezérigazgatója megkeresésünkre a Picknél elmondottakhoz hasonlóan nyilatkozott. Mint fogalmazott: dolgozóiknak olyan kevés béren kívüli juttatás jár, hogy nem is lett volna értelme 2011-re átcsúsztatni a kifizetéseket.

A bankok, pénzügyi szolgáltatók ismerten a nagyobb bónuszokat fizetők közé tartoznak, a lapunknak válaszoló társaságoknál azonban az szja-változások miatt nem nyúltak a kialakult rendszerhez. Az OTP komplex, a banki/bankcsoporti szintű mutatókhoz és egyéni teljesítményekhez kötött ösztönzési rendszerrel működik. Azon munkavállalók esetében, akiknél a mozgódíjazás közvetlenül az értékesítési tevékenység mérése alapján történik, a tavalyi teljesítmények után a csoport már kifizette a bónuszokat, míg az eredményorientált mozgódíjazási rendszerben – a tavaly év elején megkötött egyéni megállapodások alapján – a várható eredményeket figyelembe véve az utolsó negyedévben előleget fi zetett az OTP, a járandóságok végleges elszámolása – amint korábban is – a gazdasági évet lezáró közgyűlést követően lesz – mondták kérdésünkre a bank sajtóosztályán.

A K & H a bankcsoport összteljesítményétől függő 2010-es jutalmazási politikáját tavaly év elején hirdettemeg, s ennek szabályait nem módosította – válaszolták megkeresésünkre. E szabályzat szerint az auditált eredmények ismeretében fizetnek jutalmat, a lezárt évet követő március–április hónapban.

A kis- és középvállalati (kkv) szektorra rálátással rendelkező céget is megkérdeztünk. Surányi Ferenc, a Vállalkozz Hatékonyan Klub ügyvezetője úgy vélte, ebben a körben a munkáltatók 70–80 százaléka ad a munkavállalóinak bónuszt vagy béren kívüli juttatást. A gazdasági válság persze ezt a szektort sem kímélte, így minden olyan lehetőséget megragadnak, amelyekkel költséghatékonyabban tudnak működni, miközben a munkavállalók juttatásait nem nyirbálják meg. Mivel a jutalmak áttolása nem adóelkerülés, a szektorban nagyon sokan élnek ezzel a lehetőséggel – mondja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.