Nyugdíjábécé – kezdőknek
Az egyszerűség kedvéért itt főleg a 2013-tól életbe lépő (?) magyar kötelező társadalombiztosítási (tb) rendszerről írok, figyelmen kívül hagyva a csökevényként megmaradó kötelező magánnyugdíjrendszert és az önkéntes pénztárakat. Az érthetőség kedvéért eltekintek olyan bonyodalmaktól, amelyek a valóságos nyugdíjakat eltérítik a leírtaktól.
Öregségi tb-nyugdíjnak nevezik azt a szolgáltatást, amelyet a dolgozó keresőpályája megszűnése után az állam teljesít a nyugdíjba vonuló dolgozó számára. Ez a nyugdíj életjáradék, amelyet a járadékos élete végéig kap. Lényeges, hogy az eltérő férfi- és női várható élettartam ellenére az azonos befizetési pálya után járó életjáradék azonos: uniszex és indexált, értékét végig megőrzi. Kötelező tb-nyugdíjakra azért van szükség, mert napjainkra megszűntek a nagycsaládok, és a kiscsaládok képtelenek elegendő forrást félretenni tagjaik öreg napjaira. A dolgozók többsége állami kényszer nélkül nem takarítana meg eleget öregkorára; a megtakarítások pénzügyileg bizonytalanok, és az államnak hatalmas terhet jelentene a legrosszabb esetre felkészülni: közpénzből ellátni a járulékot korábban nem fizetőket.
Logikailag a legegyszerűbb esetben az öregkori tb-nyugdíj arányos a (nettó vagy bruttó) életpálya-keresettel. A 2013-as rendszer csak az 1988 után munkába állóknál követi ezt a szabályt, a korábban munkába állóknál csak az 1988. január elseje utáni kereseteket veszi figyelembe. Mindkét esetben az éves kereseteket valorizálja: az országos átlagos keresetnövekedési indexekkel felszorozza a nyugdíjba vonulás évére. Eztán havi átlagkeresetet számít, és a teljesített szolgálati idő arányában kiszámítja a teljes kezdő nyugdíjat: minden szolgálati év a havi átlag 1,65 százalékát éri, tehát negyvenéves szolgálati idő után a bruttó átlagkereset 66 százaléka jár majd nyugdíjként. Normális nyugdíjkorhatár (hazánkban jelenleg 62 év) esetén teljes nyugdíj jár, későbbi nyugdíjazás esetén bónusz (jelenleg évi hat százalék), korábbi nyugdíjazás esetén málusz (évente és kortól függően változó). Persze a bruttókereset-számítás miatt személyi jövedelemadót is kell majd fizetni a nyugdíj után!
Mielőtt megnyugodna az Olvasó, hogy már mindent tud a nyugdíjakról, hozzáteszem, hogy eddig csak a 2013-tól érvényes kezdő nyugdíjról szóltam. A már megállapított nyugdíjakat a kormányzat évről évre szabály szerint emeli, indexálja, 2010-től kezdve az inflációt követve. Például ha 2011-re négyszázalékos inflációval számolnak, akkor az emelés mértéke is négy százalék. Mivel a 2013 előtt megállapított nyugdíjak más és évente változó szabályok szerint számítódtak és számítódnak, a korábban megállapított nyugdíjakra az itt elmondottak csak részben igazak.
Eddig csak a járadékról szóltam, de ideje a járulékokról is szót ejteni. Kötelező nyugdíjrendszerben minden hónapban a bruttó kereset járulékkulcsnak megfelelő százalékát a munkáltató befizeti a nyugdíjrendszerbe. (Hasonló befizetés az egészségügyi járulék.) Alapesetben a felosztó-kirovó rendszerben a járulékok és a járadékok összege népgazdasági szinten megegyezik (felosztó-kirovó rendszer). Köznapian szólva: a szülők nyugdíját a gyermekek befizetései fedezik.
A nyugdíjjárulékot mesterségesen kettéosztják: a bruttó bérből levonják a munkavállalói nyugdíjjárulékot (2011-től tíz százalékot) és hozzáadják a munkáltatói nyugdíjjárulékot (a sanda céllal hozzájárulásnak átkeresztelt 24 százalékot, no meg az egészségügyi járulék három százalékát), eljutva a szuperbruttó keresethez. A 34 százalékos teljes nyugdíjkulcs ijesztően nagynak tűnhet, mert elkerülhetetlenül azt sugallja, hogy a bruttó keresetből ennyit von le a munkáltató (vagy végső soron az állam). De már fentebb láttuk, hogy ez nem igaz, csak 10 százalékos a bruttó keresetből a nyugdíjlevonás. A szuperbruttó kereset 2010-es bevezetésével lehetőség nyílt volna a bruttó bér közgazdaságilag értelmetlen fogalmának kiküszöbölésére, de ez elmaradt, a változás csak a személyijövedelemadó-kulcs látszólagos csökkentését szolgálta, a 18-36-40 százalékos kulcshármas szinte varázsütésre 17-32 százalékra csökkent.
Még egy fontos körülményről be kell számolnom: a munkavállalói járuléknak van egy felső korlátja (a bruttó bér háromszorosa, 2011-ben körülbelül 7,5 millió forint), amely felett a dolgozótól nem vonnak le nyugdíjjárulékot, de nem is szerez a plafon fölötti keresettel nyugdíjjogosultságot. Viszont a munkáltatói járuléknak nincs plafonja, és ebből a jóval nagyobb alapból a kormányzat úgy szed be nyugdíjjárulékot, hogy a plafon fölötti járulékért nem fizet ellenértéket. Emiatt az „apróság” miatt a 2011-es adócsökkentés a plafon fölött keresők esetében nem fogja beváltani a remélt hatást, hiszen náluk a marginális adókulcs nem csökken negyvenről húsz százalékra, hanem 67-ről 47-re! (A 67 40 plusz 27-ből jön ki, míg a 47 a 20 plusz 27-ből, ahol a háromszázalékos egészségügyi járulékot is figyelembe vesszük.
Eddig csak egyes évek járulékáról beszéltem, holott az átlagos dolgozó negyven évig fizet járulékot a nyugdíjrendszerbe, és húsz évig kap onnan nyugdíjat. Durván számolva azt mondhatjuk, hogy adott százaléknyi járulék kétszer akkora százaléknyi járadékot fial. Például a szuperbruttóra számított 34/1,27 = 27 százalékos nyugdíjjárulék a szuperbruttó keresethez képest 54 százalékos nyugdíjat ad, ez a bruttó bérre vetítve 68 százalékra duzzad (a korábban említett 66 százalék közelébe). Finomabb számolásban figyelembe kell venni a növekedést, a reálkamatlábakat, be- és kivándorlást, de itt a kezdőknek írok, tehát nem számolok velük.
Eddig nem foglalkoztam a nyugdíjrendszer és a munkapiac kapcsolatával. Ha elhanyagoljuk e fontos kapcsolatot, akkor azt hihetjük, hogy a népességöregedés okozta gondokat a járulékkulcs emelésével lehet megoldani. Ám hazánkban a járulékkulcsok nagyon magasak, és nem lehet őket tovább emelni. A fokozatos korhatáremelés (a 2011-es 62 évről 2018-ra 65 évre) hosszabb távú megoldást ígér, azonban az idén bevezetett negyvenévnyi szolgálati idő után kortól függetlenül járó teljes női nyugdíj éppen ellentétes irányt sugall.
