Nincs ok a hurráoptimizmusra

Bár sokan várják, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter nem ígéri, hogy a pályázati rendszer akut problémáit egy varázsütéssel megoldják. Mint mondta, a gyökeres átalakítást ugyan elkezdték, de hosszabb idő kell, mire a feladatok végére érnek.

– Eddig nem jutottak könnyen uniós támogatáshoz azok a vállalkozások, amelyek nemzeti érdeket, értékeket képviselnek, és ezen változtatni szeretnénk anélkül, hogy gyengülne a kapcsolatunk a multinacionális cégekkel – mondta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége tegnapi rendezvényén Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Pedig a kormányt erős nyomás alatt tartják a nagy nemzetközi vállalatok, illetve országaik. Ahogyan Fellegi Tamás is mondta: az uniós elnökséggel összefüggésben több kétoldalú tárgyaláson vett részt mostanában, amelyeken rendszerint arra akarták rávenni, hogy a kormány gondolja át a válságadókat. Amikor pedig közölték, hogy Magyarország gazdasági helyzete ezt nem teszi lehetővé, akkor többen is azzal álltak elő, hogy akkor kapjanak egyedi kivételeket. – Mindenütt próbáltuk megértetni, hogy nem egyes országokat diszkrimináló adóról, vagy szektorális szabályozásról van szó, és a különadó visszavonására a jelenlegi gazdasági helyzetben nincs lehetőség – mondta a miniszter, mielőtt belekezdett a kormány új gazdaságpolitikájának ismertetésébe.

Az Új Széchenyi-tervet övező kormányzati kommunikációs hadjáratban szinte üdítőleg hatott Fellegi Tamás előadása, amelyben – sokakkal ellentétben – nem ígért azonnali és teljes átalakulást, és elismerte, hogy a pályázati rendszer reformja elkezdődött, de mire a végére jutnak, még hosszú idő telik el. Mint mondta: olyan rendszer formálódik, amelyben az összes fejlesztésre fordítható hazai és uniós pénz, valamint a pályázatkezelés egy kézben van. A képletben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a stratégiaalkotó, Fellegi a menedzser, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség – amely a fejlesztési tárca alá tartozik –és annak közreműködő szervezetei pedig a végrehajtók.

A miniszter konkrétumokat is megosztott a hallgatóságával. E szerint a jövő legfontosabb változása az lesz, hogy lerövidítik a pályázatok átfutási idejét, a jelenlegi akár száznyolcvan nap helyett – projektmérettől függően – akár 30–45 nap is elegendő lesz arra, hogy a nyertes eljusson addig, hogy pénzt kap. Be szeretnék szüntetni azt a gyakorlatot, hogy az intézményrendszer azzal keseríti meg a pályázók életét, hogy folyamatosan hiánypótlásra szólítja fel őket, ezzel többszörösére nyújtva az ügymenetet. A tervek szerint egy hiánypótlás lesz, és drasztikusan csökken a benyújtandó nyilatkozatok száma, illetve a jelenleg akár 80–100 oldalas adatlap helyett elég lesz nyolc-tíz oldalt kitölteni. A miniszter azt ígéri, felszámolják azt a korrupciós gyakorlatot, hogy a pályázatírók összefonódnak a pályázatok kiíróival, bírálóival, vagy éppen azt, hogy egy adott személy mindkét oldalon érdekelt. Ez szerinte nemcsak a visszaélések miatt probléma, de azt is eredményezi, hogy nem mindig az a projekt nyer, amelyik megérdemli, hanem az, amelyiknek van belső támogatója.

Ugyancsak terv, amelymeszsze áll a megvalósítástól, hogy általánossá tegyék az elektronikus beadást, hogy ne kelljen többkilónyi papírral szaladgálniuk a projektgazdáknak. Mint ahogy a miniszter mondta, tudja, ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni, de küzdenek érte. Azt sem holnapra ígéri, hogy felszámolják az intézményrendszer összes párhuzamosságát, de már elkezdték a munkát. Egyes közreműködő szervezeteket már összevontak, másokat meg össze fognak vonni. Jelenleg állami oldalról 3500–4000 fő dolgozik valamilyen formában a pályázatokkal. Fellegi Tamás szerint ez túl sok.

Az Új Széchenyi-tervben rendelkezésre álló közel kétezermilliárd forintból márciusig 1100 milliárd forint értékben, 93 pályázati felhívást jelentetnek meg. Mint Fellegi Tamás mondta, a terveik szerint az év második felében a maradék támogatásra is kiírják a pályázatokat.

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter keveselte a megmaradt uniós forrást
Fellegi Tamás a tegnapi rendezvényen a források elosztásához kapcsolódó korrupció felszámolását ígérte
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.