Kormánykritika Járai Zsigmondtól

A befektetői megítélés továbbra is negatív, ezért a fő célnak a kiszámíthatóság és a bizalom erősítésének kell lennie a gazdaságpolitikában – mondta Járai Zsigmond tegnap, a Hungarian Business Leaders Forum rendezvényén.

A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke kiemelte: a leggyengébb láncszem most a bizalom és a kiszámíthatóság hiánya. Járai Zsigmond szerint kockázatos a jelenlegi magyar gazdaságpolitika. Számos kedvező intézkedés történt az elmúlt fél évben, kedvezőek a makrogazdasági adatok, a külkereskedelem és a folyó fizetési mérleg egyenlege is pozitív, beindult a gazdasági növekedés, az idén 3 százalékos is lehet a gazdasági bővülés, viszonylag jól áll az államháztartás is, de a befektetők megítélése kedvezőtlen – fogalmazott. Véleménye szerint a vállalkozói hangulatot, a befektetői bizalmat rombolták az olyan kormányzati intézkedések, mint a különadók, a konfliktusos kapcsolat a Nemzetközi Valutaalappal, a Költségvetési Tanács apparátusának megszüntetése, vagy legutóbb a médiatörvény elfogadása. A jegybank felügyelőbizottságának elnöke aláhúzta: Magyarország versenyképességének javítása érdekében is növelni kell az ország iránti bizalmat, a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát erősíteni kell.

A jegybank kamatemelési ciklusának folytatását firtató kérdésre azt válaszolta: „nincs elég információ a birtokomban, hogy megítéljem, helyes volt-e a kamatemelések meglépése”. Egy másik kérdésre elmondta: most rendkívül konfliktusos a monetáris és a költségvetési politika kapcsolata, vissza kellene térni a kormány gazdaságpolitikájának és a monetáris politikának az összehangolására. „Én a jegybank fő feladatának az árstabilitás megteremtését tartom” – emelte ki, hozzátéve, az ő jegybankelnöki időszakában ez három százalék körüli, az alatti inflációt jelentett.

Az euróövezet helyzetéről megjegyezte: nem az euróval van baj, hanem néhány eurózóna-beli ország fegyelmezetlen gazdaságpolitikájával. Ahhoz, hogy az euró továbbra is erős maradjon, előbb-utóbb az euró övezet-beli államok gazdaságpolitikáját is össze kell hangolni, nem elég a monetáris politika harmonizálása. Szerencsére Magyarország nagyon távol van az eurótól. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk, nálunk a maastrichti kritériumoknál erősebb, szigorúbb előírásokat kellene érvényesíteni – húzta alá Járai Zsigmond.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.