Plafonon az amerikai államadósság

Aggodalmakkal teli levélben fordult a kongresszushoz Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter, figyelmeztetve: az Egyesült Államok államadóssága már március végére, legkésőbb május közepére elérheti a 14,3 ezer milliárd dollárban meghatározott felső határt – ettől már csak pár száz milliárddal marad el. Az adósságteher így állampolgáronként 45,3 ezer dollár, azaz 9,3 millió forint. Geithner szerint akár a 2008–09-es pénzügyi válsághoz fogható katasztrófa lenne, ha a Capitoliumban nem emelnék a plafont, és nem növelnék ezáltal a kormány mozgásterét. Márpedig ez az egyik lehetőség, különösen hogy a republikánusokkal, és köztük a szövetségi kormánykiadásoktól eleve idegenkedő úgynevezett teadélután mozgalmáraival megerősödött új kongresszus épp a deficitcsökkentésben akar most példát statuálni.

– Lefaragjuk a kiadásokat és a munkahelyteremtést elfojtó kormányzati szabályozást! – fogadkozott Eric Cantor, a többségi frakció képviselőházi vezetője. Más kérdés persze, hogy az adósság a republikánus elnök, George W. Bush második ciklusa idején ugrott meg háromezermilliárd dollárral, de az is igaz: Barack Obama mandátuma alatt is mintegy 3,5 ezer milliárddal nőtt, vagyis a teljes adósságtömeg fele lényegében az elmúlt hat évben keletkezett – a két háború miatt is. Az amerikai sajtó nem minden irónia nélkül idézi Obama 2006-os, még szenátorként megfogalmazott szavait: „Az a tény, hogy az adósságplafon növeléséről vitatkozunk itt, a vezetés kudarcának a jele.”

Ahogy a The Wall Street Journal írja, noha ez a probléma 1996 óta nem volt ilyen súlyos, részben egyszerű technikai kérdésről van szó. Elvégre 1940 óta nyolcvanszor emelték már a törvényes plafont, amelyet átlépve Amerika nem bocsáthat ki például államkötvényeket. Szakértők emlékeztetnek: mint arra a Reagan-, illetve a Clinton-adminisztráció alatt is volt példa, a kormány szövetségi nyugdíjalapoktól való kölcsönnel (ami nem számít külső hitelfelvételnek), a közalkalmazotti és társadalombiztosítási járadékok visszafogásával vagy akár állami ingatlanok lízingjével is fékezheti a fizetési mérleg egyre növekvő hiányát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.