Elégedettebb a Főgáz

A Főgáz idén már elégedettebb a gázárrendszerrel,mint tavaly a második fél évben. Ettől függetlenül a főváros és a német RWE irányítása alatt álló fővárosi gázszolgáltató három hónapon túl már nem ad árkedvezményt a Tigáztól elhappolt volt EMFESZ-ügyfeleknek.

Tavaly a kormányzati ármoratórium rossz pénzügyi helyzetbe sodorta a Főgáz lakossági gázszolgáltatását, de ez az árszabályozás idei átalakulásával jelentősen javult – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Koncz László, a főváros többségi, a német RWE kisebbségi tulajdonában álló gázszolgáltató új vezérigazgatója. Teljesen azért nem elégedettek, mivel szolgáltatásuk nyereségét a forint helyzetétől tették függővé. Ugyanakkor ez a gázszolgáltatót az általános gazdasági fellendülés támogatására ösztönzi – fogalmazott. Pontos pénzügyi adatokat nem közölt, de szavaiból annyi kiderült, hogy ezeket a belső folyamatokat a majdan megjelenő nyilvános számaik nemmindenben támasztják majd alá. Idén a tavalyi, többmilliárdos nyereségüknél ugyanis kevesebbet terveznek. Ennek Koncz László szerint az az oka, hogy a cég lakosságon kívüli fogyasztókat ellátó, úgynevezett szabadpiaci tevékenysége idén kevesebb nyereséget hozhat. A válságadó is évi mintegy 2 milliárd forinttal csökkenti nyereségüket. Az eddig vezérigazgató-helyettesi posztot betöltő Koncz Lászlót eredetileg az RWE delegálta, de az üzletember hatáskör híján nem kívánt nyilatkozni arról, hogy folynak-e tárgyalások a német cég és az önkormányzat vagy akár a kormány között Főgáz-részesedésük kapcsán. (Szakértők az előzmények tükrében bármely irányú mozgást elképzelhetőnek tartanak.) Úgyszintén nem kívánta megbecsülni, hogy a tulajdonosok mekkora osztalék felvételét tervezik.

Ismeretes: a Fidesz-kormány hatalomra kerülése óta bizonyos felszíni feszültségek voltak érzékelhetőek a kabinet és a Fidesztöbbségű önkormányzatok, valamint az infrastruk túraágazatok „külföldi be fektetői” között. Lapunknak Jürgen Grossmann, az RWE konszern elnöke ugyanakkor már tavaly biztosnak nevezte, hogy nyereségszintjük alapvetően a Fidesz-kormány alatt sem változik.

A sajtótájékoztatón egyébként ama figyelemre méltó Főgáz-akció részleteit mutatták be, mely szerint a társaság a csődhelyzetű EMFESZ összesen 300 ezer fogyasztójáért vívott árversenyben nem saját korábbi fogyasztóira „startolt rá”, hanem – legalacsonyabb ajánlatával – éppenséggel a szomszédos Tigáz területén élő EMFESZ-ügyfeleket nyerte el. Ennek értelmében a Tigáz területén élő, mintegy 80 ezer volt EMFESZ-fogyasztó mostantól 90 napig az ott érvényes, 1200 köbméter fogyasztás alatti nettó 100,2 forintos árból 6,3 forint árkedvezményt kap. (A Főgáz területén élő közel 60 ezer EMFESZ-ügyfélnek viszont három hónapig a Tigáz biztosít az ott érvényes 95,5 forintos nettó árból több mint 8 forint kedvezményt, közleményük szerint beszerzési ár alatt.) Az érintetteknek be kell engedniük a – terü-

leten megszokott gázcég – óraleolvasóját, és minden számlát ki kell fizetni: január 6-áig EMFESZ-,ezutánraFőgáz-számla érkezik.Három hónap után viszont már mindenkinek a helyileg megszabott tarifát számlázzák ki. (Vagyis áprilistól az érintetteknek a Főgáz a Tigáz, a Tigáz pedig a Főgáz tarifáját számítja fel, de bárki válthat.) A Főgáz üzleti körülményei nem biztosítják, hogy lakossági ügyfelek számára az EMFESZ-hez hasonló, „fapados” gázszolgáltatást indítson – jelentette ki Koncz László, aki ugyanezzel indokolta, hogy miért nem tettek ajánlatot az E.ON és a GDF Suez területén élő mintegy százötvenezer érintett EMFESZ-ügyfélre.

Koncz László bízik a gazdaság fellendülésében
Koncz László bízik a gazdaság fellendülésében
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.