Zuhant az üzemanyag-forgalom

Tavaly folytatódott a benzin magyarországi forgalmának visszaesése, és a gázolajé is zuhanórepülésbe kezdett – derül ki a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tegnap közzétett anyagából. Szakértők az okokat boncolgatják.

Tavaly az év egészére vetítve 12 százalékkal esett vissza a hazai benzinforgalom – derül ki a MÁSZ tegnap közzétett adataiból – az előző évben összesen 1,3 milliárd liter benzint pöfögtünk el. A termék forgalma a 2007-es 1,6 milliárd literes csúcspont után az elmúlt években lassú csökkenést mutatott. Ehhez képest a tavalyi adatmármár zuhanásként hat. A gázolaj forgalma – a MÁSZ 1992 óta vezetett statisztikái óta első ízben – szintén visszaesésbe fordult. A termék iránt a megelőző évi, 1,7 milliárd literes csúcspontról rögtön egy emberes 6 százalékkal csökkent a kereslet.

Szakértők továbbra is állítják: a jelenség nem vagy csak kisebbrészt tudható be annak, hogy a hazai üzemanyagárak rendre soha nem látott magasságokat érnek el. Kismértékben ugyanakkor megdőlni látszik az az elmélet, hogy a benzin és a gázolaj árrugalmatlan. Mindazonáltal a közgazdászok továbbra is tartják magukat ahhoz az állásponthoz, hogy a viszszaesés alapvetően az általános gazdasági helyzet következménye. Vagyis bármennyibe is kerülnének most az üzemanyagok, ilyen gazdasági körülmények között borítékolható lenne a csökkenés. Élesen vitatott kérdés ugyanakkor az úgynevezett benzinturizmus, illetve ezzel összefüggésben a fuvarozók tankolási szokásai. Tudvalévő, hogy – különösen a 2009–2010-es két jövedékiadó-emelés óta –a magyarországi átlagos szintje az üzemanyagárnak a térségben az egyik – ha nem a – legmagasabb. A megfigyelések szerint a benzinfogyasztó lakosság különösebben nem érzékeny a problémára: a határ menti néhány tíz kilométeres körből eddig is sokan ingáztak, ugyanakkor az árkülönbség növekedésével a hatókör jelentősen nem változik. (A jelenség különösen az ukrán–magyar határon figyelhető meg, ahol a két oldal között majdnem 50 százalékos az árkülönbség.)

Más a gázolaj esete: azt ugyanis általában olyan fuvarozók használják, melyek útvonala eleve több országon keresztül vezet. Értesülésünk szerint sokuknál az a belső szabály, hogy ha a sofőr nem az útvonalára eső legolcsóbb kúton tankol, a különbözetet saját zsebből kell fizetnie. Mindemellett a legnagyobb fuvarozók tavaly év közepén ígéretet tettek arra, hogy Magyarországon tankolnak. (Ezért „cserébe” kaptak idéntől 6,5 forintos gázolaj-árkedvezményt.) Hazai kutasok ugyanakkor tavaly év végén lapunknak nem igazolták vissza a megnövekedett fuvarozói jelenlétet. Akkor az is kiderült, az ígérvény betartása nyilvános forrásokból nem vagy csak igen bonyolultan mérhető. A gázolajforgalom határozott visszaesése szintén nem támasztja alá az erőfeszítések eredményességét.

Ugyanakkor Wilde György, a MÁSZ főtitkára tapasztalja a fuvarozói vállalás kedvező hatását. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a második fél évben lényegesen több gázolaj fogyott, mint az elsőben. A főtitkár a környező országok árainak ismeretében is úgy véli, a szállítmányozó cégeknek ésszerű is lehet Magyarországon tankolni.

Noha szakértők szerint az üzemanyagokra két éve kivetett jövedékiadó-emelések a visszájukra sültek el – hisz az ebből származó állami bevételek csökkentek –, az új kormány sem fontolgatja az adónem általános mérséklését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.