Eltűnnek a sárga csekkek

Több újdonsággal is szolgál az idei adóbevallási szezon, szűkebb terjedelműek lesznek a bevallások, de külön nyomtatvány szolgál a 98 százalékos különadó megállapítására. Az öt éven belül végkielégítéssel távozó közszolgák egy csoportjának másfél hónapjuk maradt az adó kiszámítására.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezekben a napokban küldi ki az adózóknak a 2011-es adóbevallásokat, tájékoztatókat, de a papírok közt ne keressük az adó befizetésére szolgáló csekket, az ugyanis már nem része a csomagnak. Az adóhivatal szerint elenyésző azok száma, akiknek adófizetési kötelezettségük lenne, és azt nem banki vagy internetes átutalással intézik, ezért hozták a „környezettudatos” döntést. A zöldfilozófiával magyarázzák azt is, hogy vékonyabb íveken tehetik meg bevallásaikat idén az adózók: az adórendszer ugyanis nem lett egyszerűbb tavaly, sőt éppenséggel bonyolultabbá vált, mint egy évvel korábban – állítják a hatóság vezetői. A tavalyi jövedelmekre vonatkozó adótábla ugyanis még két kulcsot (ötmillió forintig 17 százalék, a fölött 32 százalék) tartalmaz, ráadásul az adó alapját a félszuperbruttó szerint kell kiszámolni, azaz a bruttó bért még a munkavállaló 27 százalékos tb-járulékával kell megfejelni, vagyis 1,27-tel felszorozni. Ennek ellenére sikerült nagyjából a felére csökkenteni az oldalak számát.

Aki mégis sárga csekken akarja befizetni az adóját (mert nem rendelkezik bankkártyával), a hatóság ügyfélszolgálatain beszerezheti, illetve a NAV-tól igényelhet a honlapjukról letöltött íven. A többiek viszont használhatják az elektronikus utat, illetve az ügyfélszolgálatokon működő terminálokat is igénybe vehetik, e tranzakció díjmentes.

Ami a bevallásokat illeti, az adózók négyféle módon teljesíthetik kötelezettségüket. Január végéig felkérhetik a munkaadójukat a bevallás elkészítésére, február közepéig megbízhatják a hatóságot a munkával, illetve választhatják azt is, hogy maguk töltik ki a nyomtatványt, ám ez esetben is döntési helyzetben találják magukat: ha megfelelnek a feltételeknek, újdonságként élhetnek a csökkentett adótartalmú bevallás lehetőségével, vagy benyújthatják a „normál”, de tavalyhoz képest karcsúsodott ívet. (Ezek közül egyik sem feleltethető meg a kormány által ígért „söralátétnek”, azzal ugyanis csak 2012-ben fogunk találkozni, amikor a 2011-es jövedelmekről adunk számot.)

A 1053-as számú csökkentett adótartalmú bevallással a személyi jövedelemadó és az egészségügyi hozzájárulás teljesíthető, vagyis csak néhány alapinformációt tartalmaz. Nem választhatják ezért ezt a bevallási formát az összetettebb adataszolgáltatásra kötelezett adózók, mint például az egyéni vállalkozók, az őstermelők, bárki, aki személyes közreműködőidíj-kiegészítést vesz figyelembe a bevallás elkészítesekor, vagy a 2010-es adóévtől tartós befektetésből származó, bevallandó jövedelemmel rendelkezők. Az ekho szabályait alkalmazókat is kizárja ebből a lehetőségből a jogszabály.

A hatóság a korábbi bevallások alapján választotta ki azokat az adózókat, akik vélhetően csökkentett adótartalmú bevallást adnának be, ők az egységcsomagban csak ezt a nyomtatványt kapják meg. Ha történetesen tavaly mégis keletkezett olyan jövedelem, ami miatt nem tölthetnénk ki ezt a nyomtatványt, akkor a hatóság ügyfélszolgálatain, illetve az internetről letöltve juthatnak az érintettek a másik bevalláshoz.

Arról, hogy végül mely nyomtatványt kell kitölteni, az elektronikusan bevallóknak egy előlap ad segítséget, annak kitöltésével a program automatikusan vezérli az adózót a megfelelő, kitöltendő oldalakhoz. Fontos, hogy a kitöltött, majd kinyomtatott adóbevallást írja alá az adózó, erről ugyanis gyakran elfeledkeznek, márpedig hibátlan bevallást nem tud addig elfogadni a NAV, amíg az adózó szignója nem szerepel a papíron. Az internetes program idén arra is lehetőséget biztosít, hogy csak azokat a sorokat nyomtassa ki az adózó, amelyek kitöltött.

Feltétlenül csatolni kell a hatósághoz beküldött bevalláshoz a kivonatolt nyomtatással előállított bevallás azon lapját, amelyen a pontkód található: e kód tartalmazza az adatokat, s a hatóság ennek segítségével tudja az adózóhoz kötni a bevallást. Tehát abból is probléma származhat, ha egy házaspár a kivonatolt nyomtatás útján előállított bevallásai pontkódos oldalait felcseréli. Amennyiben nem kivonatolt nyomtatványt küld tovább a kitöltő, akkor erre nem kell figyelnie, ugyanis a „normál” bevallás minden lapjának alján megjelenik a kód.

Érdekes helyzetben lesznek idén azok, akiket érint a közszféra 98 százalékos különadója. A NAV nem tudja megbecsülni sem azt, hogy hány adózót érint a különadó, sem azt, hogy mennyi adót fizethetnek be. A hatóság vezetői szerint azonban nem lesz ritka kivétel a milliós nagyságrendű adófizetési kötelezettség. A különadóra saját bevallást gyárt a NAV, a nyomtatvány legkésőbb január 25-ig letölthető lesz a hatóság honlapjáról. Az öt évre viszszamenőleg hatályos törvénynek megfelelően 2005-től minden évnek lesz saját rubrikája a bevallásban – jó lesz előkeresni a korábbi évek otthon őrzött bevallásait, azok segítségével ugyanis könnyebb lesz kitölteni a dokumentumot. Más esetben a volt munkáltatótól kell kérni az igazolást. Ezt sürgősen kell intézniük például azon egyéni vállalkozóknak, akik korábban egy állami cégnél álltak alkalmazásban, és kaptak végkielégítést. Az egyéni vállalkozóknak ugyanis február 25-ig kell beadniuk a bevallásaikat (csakúgy, mint az evás vállalkozásoknak). Az adó megállapítása során figyelembe kell venni a végkielégítés után korábban megállapított és levont közterhet (szja-t, 4 százalékos különadót, járulékot), és azzal csökkenteni kell a 98 százalék szerint adódó fizetési kötelezettséget. Ahogy a „sima” szja-fizetésre, úgy erre is lehet részletfizetési kedvezményt kérni a hatóságtól: a tapasztalatok szerint hat hónapot viszonylag könynyen megítélnek, de akár egymásfél évig is széthúzható a fizetési időszak.

Határidők

FEBRUÁR 15. Nyilatkozat az egyszerűsített bevalláshoz, amit a hatóság tölt ki az adózó adatszolgáltatása alapján.

FEBRUÁR 25. Egyéni vállalkozó, áfás magánszemély bevallása.

MÁJUS 20. Magánszemély bevallása.

A NAV bemutatkozó tájékoztatóján a két szóvivő, Sipos Jenő és Burillák Attila – Összevonnak, egyszerűsítenek
A NAV bemutatkozó tájékoztatóján a két szóvivő, Sipos Jenő és Burillák Attila – Összevonnak, egyszerűsítenek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.