Az elmúlt napokban ismét téma lett a nyugdíjpénztári hozam. A legújabb gondolatmenet szerint csalóka a kép a pénztárak által elért „eredmények” kapcsán, valójában nem is produkáltak reálhozamokat a pénztárak. E magyarázat szerint azért, mert a pénztárak számításaikat a befektetett tőkén végzik el, holott a tagok által befizetett tagdíjakon kellene. Ez nyilvánvalóan magasabb összeg, hiszen ebből, pontosabban az éves befizetésekből vonták le a pénztárak működési költségeiket is. A bírálók szerint azonban a teljes befizetést kell alapul venni, s ha így vizsgáljuk az eredményeket, akkor a pénztárak által jelzett, átlagosan egy százalékhoz közeli reálhozam biztosan nem jön ki az elmúlt tizenkét évben.

Nem pontosan ebben a témában, de idekapcsolódóan a Stabilitás Pénztárszövetség egy korábbi sajtóközleményben ezt írta: a magán-nyugdíjpénztári rendszer alapvetően abból a célból lett létrehozva, hogy a pályakezdők 40 év munkaviszony után az állami társadalombiztosítási nyugdíjból kapott 75 százalékos járandóságuk feletti részt a magánpénztári rendszerből kapják. Magyarán ennyi ideje van egy pénztárnak a befizetésekből felhalmozódó egyéni vagyon befektetésével hozamokat elérni. Ha viszont a felhalmozási időszak negyedénél csinálunk kasszát, óhatatlanul rosszabb eredmény jön ki. Az összkép azonban a pénztárakra nézve tizenkét év elteltével is kedvező, hiszen nagy többségében pozitív reálhozamot értek el 1998 és 2010 között, sőt több portfólió reálhozama a három százalékot is meghaladta.

Kérdésünkre a pénztárszövetségnél elmondták, hogy valóban a befektetett tőke után számolják a hozamokat, vagyis első ránézésre a kritikusoknak igazuk is lehetne. Hozzátették viszont: ugyanígy számítják a befektetési teljesítményeket a befektetési alapok vagy a befektetésekhez kötött életbiztosítások után is. Ráadásul a hozamszámítás a 282/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 4. számú mellékletében rögzítve van, tehát ettől eltérni nem is tudnának. Emellett a magán-nyugdíjpénztári hozamszámítás a nemzetközi befektetési teljesítménymérési gyakorlattal is összhangban van, s egyébként befektetési hozamot csak a tényleges befektetési portfólió után lehet számítani.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) a magánnyugdíjpénztárakról fellelhető adatok alapján 2009. év végéig – ez az elérhető utolsó teljes évi adat – a tagdíjbefizetések 2290,105 milliárd forintra rúgtak. Emellett a pénztárak 528,428 milliárd forint hozamot produkáltak. Így számolva, a második pillér indulása óta éves szinten 1,92 százalékos átlagos hozamot hoztak össze a pénztárak.

Mindezt összevetve a KSH év/éves infl ációs adataival, amely 1998–2009 között 3,6–14,3 százalék között mozgott, magabiztosan kijelenthető, hogy a teljes befizetett tagdíjra vetítve a pénztárak valóban aligha produkáltak reálhozamot. A kritikusok gondolatmenetével azonban akad egy kis probléma, mégpedig az, hogy úgy veszik: bárki, aki ilyen befektetéseket kezel, a piaci környezet ellenére azt csupán jószolgálati szeretetből teszi. Valamiből azért működtetni kellett a pénztárakat, utópisztikus elvárás, hogy ezek a szervezetek ingyen működjenek. (Csak a hárommillió tagnak évente egyszer kiküldött számlaértesítő mintegy félmilliárd forintba kerül.)

Éppen ezért az adna sokkal jogosabb kritikára okot, ha a működési költségszint a befektetési alapok hasonló díjainál jóval magasabb lenne. Korábbi számításaink szerint azonban a tagdíjbefizetések után felszámolt, törvényben rögzített működési költségek miatt nincs sok szégyellnivalójuk a pénztáraknak, például befektetési alapokkal összevetve. Igaz, a két terület költségszintjét nem lehet egy az egyben összevetni, de beszédes adatokat azért lehet faragni a sorokból. A pénzügyi felügyelet adatai szerint az alapkezelők tavaly 6782 milliárd forint vagyont gondoztak, s ebből 49 milliárd forint bevételük származott, vagyis lényegében ennyit csippentettek le maguknak.

A nyugdíjpénztárak 2009-ben 15,6 milliárd forint működési bevételre tettek szert, ami tehát a tavalyi tagdíjbefizetések 4,5 százaléka. Ez ugyan soknak tűnik, ám ha ezt az összeget a kezelt vagyonnal állítjuk párhuzamba, amely év végén 2606 milliárd forint volt, akkor azt kapjuk, hogy a kasszák 0,6 százalékot vontak el saját működésükre, szemben az alapkezelők 0,7 százalékával.