Hatalmas munkaerő-felvétel a magyar Jabilnál
Le sem tagadhatná a Jabil Magyarország, hogy újabb jelentős megrendelést nyert el: a Tiszaújvárosban működő elektronikai összeszerelő üzem immár országos rádiókban és az interneten is keresi munkatársait. Ráadásul a hirdetéseiben magasan képzett mérnököket, technológus-szakembereket keres, de a menedzsmentjét is bővíteni kívánja. Király Zoltán, a cég magyarországi ügyvezetője lapunknak megerősítette: új szerződéseiknek köszönhetően növelik kapacitásaikat, 6–800 ember felvételére készülnek, ebből mintegy száz magasan képzett technológiai szakember és menedzsmenttag lesz, míg a többi „fizikai dolgozó”.
A megrendelésekre vonatkozó kérdéseinket a cégvezető elhárította, mondván, a nemzetközi szerződéseiknek megfelelően erről sohasem adnak tájékoztatást. Lapunk iparági forrásokból úgy értesült, hogy ezúttal is a telekommunikációs iparág egyik meghatározó szereplője bízta meg gyártással a magyar céget, ám ezt az információt Király Zoltán nem kommentálta.
Azt ugyanakkor elmondta: Magyarország az elektronikai bérgyártás területén igen komoly pozíciókat vívott ki magának, s ez az iparág a hazai munkahelyteremtő képességével jelenleg a magyar gazdaság fő hajtóereje lehet. Azért is, mert az ágazat vezető nagyjai – melyek mind rendelkeznek magyar kapacitással – mostanában is gigantikus méretű rendelésállományokért küzdenek. A Jabil júliusban jelentett be egy nagyobb, ezerfős bővítést, valamint egy új üzemcsarnok nyitását, s akkor azt ígérték, a nyár végére hétezer fős lesz a cég. Király Zoltán elmondta: a mostani bővítés után Tiszaújvárosban már 9000 főt foglalkoztat majd, s ezzel a társaságon belül könnyen az első lehet az egy telephelyen foglalkoztatottak számát alapul véve. Bérekre 2009-ben 38,5 millió eurót fizettek ki, ebből 9,6 millió euró, közel hárommilliárd forint volt a já rulék.
A Jabil jelenlegi mérete már azt is megköveteli, hogy folyamatosan komoly energiát fektessenek a képzésbe annak érdekében, hogy továbbra is biztosított legyen a munkaerő „ellátása”. Ugyanakkor egyre gyakrabban kell toborozniuk a térségen kívülről, a diplomás munkatársaikat és a menedzsereket például már ezért keresik országosan. – Tiszaújváros sokat fejlődött az utóbbi időben, igen élhető város lett. Mivel a közvéleményben kevésbé vonzó kép él a térségről, ezért vonzó csomagokkal: lakással vagy lakhatási támogatással, útiköltség-térítéssel próbáljuk idecsalogatni a diplomásokat – mondta Király Zoltán.
A Jabil CircuitMagyarország a 2009-es üzleti évében 211 milliárd forint árbevételt ért el. A naptári évtől eltérő üzleti évük első negyedévéről Timothy L. Main vezérigazgató az evertiq. com üzleti portálnak nyilatkozva elmondta: a bevétel 4,1 milliárd dollár lett, míg egy évvel korábban 3,1 volt. Az üzemi nyereség még ennél is jobban nőtt, a 156 millió dollár több mint kétszeres növekedés. Mivel a Jabil termelésének komoly részét adja a magyar üzem, a leányvállalat eredményeinél is hasonló változásokat jövendölnek.