A gazdasági és pénzügyi válságra adott gyors válaszára oly büszke Európai Unió kedden csak arra volt képes, hogy az érdekellentéteket felvillantsa alapvető kérdésekben: hogyan is nézzen ki az új pénzügyi felügyeleti rendszer, hogyan lépjen fel az EU az adóparadicsomokkal szemben, s miként finanszírozza a fejlődő világ klímavédelmi erőfeszítéseit a saját pénztárcájából. Egyetértés egyik kérdésben sincs. Így az is csoda, hogy éppen a kríziskezelés miatt egekbe szökött költségvetési hiányok csökkentésének vázlatos programjában megállapodtak, bár a végrehajtást illetően akadnak bőven aggályok.

A pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) luxemburgi ülésén a kora délutánra meghirdetett sajtóértekezletet folyamatosan egyre későbbre csúsztatták, s ha másból nem is, de ebből egyértelműen kiderült, súlyos csaták dúlnak a háttérben. Mint beszámoltunk róla, Joaquin Almunia pénzügyi biztos a napokban több brüsszeli fórumon is sejteni engedte, hogy az új pénzügyi felügyeleti rendszerről nem lesz egyszerű megállapodni. S miközben a Bizottság már elkészítette a jogalkotási menetrendet is a kétszintű intézmény kialakítására, a kísérletet eleve kétkedve figyelő, a londoni City érdekeit féltő britek megmakacsolták magukat. Így az októberi csúcs helyett alighanem csak a decemberin lehet előrelépni, miközben a brüsszeli hivatalnokok sürgetik, hogy az új testületek kezdjék meg a munkát a jövő év végén.

Ehhez persze a tagországoknak is egyezségre kellene jutniuk, a nemzeti parlamenteknek is át kellene venniük a joganyagot, hiszen az államok felügyeleti hatóságainak jogosítványait is érintené a szabályozás, s az Európai Parlamentnek is áldását kellene adnia, ahol amúgy nagy a lelkesedés a szabályozás szigorítása iránt, hiszen a képviselők így az állampolgárok védelmezőiként tűnhetnek fel az elszabadult bankárokkal szemben.

A vita kevésbé övezi a rendszerkockázati tanács felállítását, s benne az Európai Központi Bank vezető szerepét. A svéd elnökség nevében Borg pénzügyminiszter ezért haladásról, s az alapelvekben kitapintható egyetértésről beszélt. Almunia pedig hozzátette: ha a válság előtt létezett volna ilyen kockázatelemező, -előrejelző intézmény, akkor olcsóbban meg lehetett volna úszni a krízist is. Ám a nézetek szembenállása jellemzi mindeközben azon kérdéskört, amely inkább a banki, biztosítási és értékpapírpiac-felügyeleti hatóságok tevékenységét és jogkörét érinti, hogy egész pontosan vajon mely államnak kell a zsebébe nyúlnia a határon átnyúló tevékenységet folytató pénzintézet esetleges problémáinak megoldására, s ki dönt ebben a kérdésben. Elvileg egyik hatóság és a rendszerkockázati tanács sem kötelezhetne egyetlen tagországot sem arra, hogy az adófizetők pénzén mentsen meg bankot vagy bankokat, de Borg és a Bizottság is úgy nyilatkozott kedden, hogy e tekintetben még sok a megbeszélnivaló.

Elvi az egyetértés a deficitek csökkentését illetően, azaz ha a Bizottság november harmadikán közzéteendő prognózisa megerősíti, hogy az európai gazdaságok kilábalnak a válságból, akkor 2011-ben meg kell kezdeni a hiánymérséklést, egyes esetekben már korábban, de országonként eltérő ütemben, s mindenképpen összehangoltan. A huszonhét tagországból húsz ellen folyik túlzottdeficit-eljárás, s a testre szabott ajánlásokat végre kell hajtani, vissza kell térni a stabilitási paktum keretei közé, egységes szempontrendszer szerint.

Ezt hangsúlyozták hétfőn éjjel az euróövezeti pénzügyminiszterek találkozója után, mert érzékelhető némi kétely a levegőben, hogy például Franciaország, amelynek költségvetési hiánya jövőre eléri a GDP 8,5 százalékát, képes lesz-e 2012-re az áhított három százalék alá leszorítani a deficitet. Spanyolország viszont jelezte, hogy a jövőre prognosztizált 9,5 százalékos hiányt 2012-re leviszi az engedélyezett szintre. Igazi megdöbbenést azonban Görögország váltott ki, amelynek nemrégiben megbukott konzervatív kormánya előbb négy- majd hatszázalékos deficitet közölt, ám az új szocialista kabinet már 10-12 százalékról beszél. Ez felveti a kérdést, vajon az Eurostat mennyiben tudja figyelemmel követni az egyes országok költségvetési folyamatait.

Nem született egyezség a klímafinanszírozásról, pontosabban, hogy mennyivel támogassa az Európai Unió a fejlődők erőfeszítéseit a károsanyag-kibocsátás mérséklésére. Felmérések szerint a fejlett országoknak 2020-ig évente 35-50 milliárd eurót kellene adniuk, ebből az EU 2-15 milliárdot vállalna, de egyelőre nincs alku, hogyan terheljék a tagországokat, hiszen a kevésbé tehetős uniós tagok, mint például a lengyelek, egyáltalán nem akarnak beszállni, mondván az európai közösség saját klímaprogramjának a végrehajtása is éppen elég költséges. Az EU azonban vezető szerepre tör a decemberi koppenhágai globális klímakonferencián, s mint a Financial Times kedden érzékeltette, megoldás lehet a fejlődök károsanyag-kibocsátási céljaiból kicsit visszavenni. További vita a jövő héten várható.

A pénzügyminiszterek megvitatták a Liechtensteinnel kötendő csalás elleni megállapodást is, illetve napirendre vették, adjanak-e felhatalmazást a Bizottságnak hasonló egyezmények előkészítésére a négy nem uniós európai országgal, Svájccal, Monacóval, San Marinóval és Andorrával. Ausztria és Luxembourg azonban vétózott. Mint Kovács László adóügyi biztos lapunknak elmondta, a Liechtensteinnel tető alá hozható megállapodás azért is fontos, mert jelzi az EU elkötelezettségét az adó és pénzügyi csalások elleni fellépésben, különös tekintettel a pénzügyi válság okaira, következményeire, és a G20-ak elvi egyezségére. Továbbá azért is, mert a jogi aktus vonatkozna arra a 22 uniós tagországra is, amelyek még nem kötöttek kétoldalú megállapodást a miniállammal az ott elhelyezett befektetéseken szerzett jövedelmek adóztatásáról a megfelelő joghatóság által.

A vitában Ausztria és Luxembourg azonban úgy vélekedett, hogy a megtakarítási irányelv módosítását, illetve az adóhatóságok adminisztrációs együttműködésének fejlesztését célzó bizottsági kezdeményezések eredményeit is meg kellene várni. Kovács megjegyezte, hogy nincs időbeli összefüggés ezen törekvések között, s a megállapodás elfogadásának, illetve a tárgyalási mandátum megadásának halogatása megnehezíti az OECD-normák globális érvényesítését is. A két ország azonban azért próbálja tologatni e kérdések megoldását, mert, amíg az említett öt országgal az EU nem állapodik meg, addig Ausztria és Luxembourg megteheti, hogy forrásadót von le a nála elhelyezett külföldi betétek után, s nem ad információt a betétesekről a tényleges adóhatóságnak.